Akik elutasítják a betelepítési kvótát, csak a kormánypártokra számíthatnak - jelentette ki Dömötör Csaba, a miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A jogi csata csak most kezdődik, a baloldali pártok némelyike pedig a kvóta támogatása érdekében gyűjtött aláírást, más pártok képviselői pedig a betelepítést pártoló nyilatkozatokat tettek, illetve képviselőik megszavazták az erről szóló döntéseket az Európai Parlamentben - mondta az államtitkár. 

Felidézte, hogy Gianni Pittella, az európai szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője precedens értékűnek nevezte a magyar és a szlovák kereset elutasításáról hozott határozatot. Azt mondta, hogy innentől el lehet kezdeni egy létszámküszöb nélküli, kötelező és állandó eljárás kidolgozását. Vagyis igaz amit a kormány a kvótanépszavazást megelőzően nyilatkozott, miszerint az 1300 migráns betelepítése csak a kezdet és utána százezreket kell majd befogadnia a tagállamoknak.

Dömötör Csaba felhívta a figyelmet arra: vannak olyan elképzelések, amelyek szerint, évente egymillió bevándorlót kellene letelepíteni Európában. Vagyis, ha ez így megy tovább a magyaroknak nem lesz beleszólása abba, hogy kikkel akarnak együtt élni.

Hozzátette: a bíróság döntése azért felháborító és felelőtlen, mert a kvótáról szóló javaslat semmit nem old meg, sőt további millióknak nyújt meghívót.

Azt üzeni több millió potenciális gazdasági bevándorlónak, hogy nyugodtan gyertek Európa irányába, valamelyik országba úgyis be tudtok telepedni! Főleg felelőtlen a döntés, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt években mennyi terrorista próbálta kihasználni a "nyitott ajtók politikáját" - tette hozzá.

A politika erőszakot tett az uniós jogrendszeren, ugyanis az EU csatlakozáskor nem szerepelt az átruházandó jogkörök között a bevándorláspolitika. Vagyis lopakodó jogalkotás folyik, amelynek során az Európai Bizottság felülírja a tagországi jogköröket - mondta Dömötör Csaba.