Hatalmas lehetőség a paksi erőmű bővítése

Paks atomerőmű
Paksi atomerőmű
Vágólapra másolva!
Az egész ország számára hatalmas lehetőségnek nevezte a paksi erőmű bővítését Süli János, a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap, a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén.
Vágólapra másolva!

Süli János szerint az a tény, hogy a beruházás 40 százaléka hazai beszállítók közreműködésével valósul meg, az egész magyar gazdaságnak jelent lehetőséget,

a fejlesztés eredményeként pedig hatvan éven át jut olcsó villamos energiához az ország.

A miniszter az egyetem új, első évfolyamos hallgatóit köszöntve jelezte, közöttük ülnek a jövő döntéshozói, de azért, hogy milyen lesz ez az ország a jövőben, az ő generációja is felelős. Ha ma sikerül munkahelyeket teremteni, ha fellépünk a szén-dioxid-kibocsátás ellen, ha továbbra is tudunk olcsón villamos energiát előállítani, akkor versenyképes marad a magyar gazdaság – magyarázta a diákoknak.

Süli János, a Paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Forrás: MTI/Mohai Balázs

Süli János arról is beszélt, hogy 250 ezer hallgató tanul az ország felsőoktatási intézményeiben, ebből 30 ezren a Debreceni Egyetemen, amely az ország egyik kiemelt kutatóegyeteme.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora tanévnyitó beszédében kitért az egyetemnek a gazdaságfejlesztés érdekében kötött nemzetközi szerződéseire,

kiemelve többek között az amerikai General Electric céggel, illetve az orosz Roszatom óriásvállalattal kötött megállapodást.

Utóbbi hozzájárul a debreceni műszaki képzés, benne a vegyész-, a villamosmérnöki és a gépészmérnöki képzés fejlesztéséhez, de a paksi erőmű bővítésével összefüggésben a hamarosan megkezdődő atomenergetikai-mérnök képzéshez is.

Forrás: Bielik István

Szilvássy Zoltán megjegyezte:

Debrecenben gyárak épülnek vagy kizárólagos vagy többségi magyar tulajdonban, így biztosan lesz munkahely a városban a jövőben is.

Debrecen polgármestere új városi polgárokként köszöntötte az egyetem több mint nyolcezer új elsőévesét. Papp László arra biztatta az elsőéveseket, gondolkodjanak azon, hogy hosszú távon is Debrecenben maradnak, a városban ugyanis van és lesz is munkahely. Azt mondta:

az elmúlt években munkahelyek ezrei jöttek létre Debrecenben, a hajdú-bihari megyeszékhely az ország, illetve Európa egyik legbiztonságosabb városa.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a tanévnyitón kiemelte, hogy a magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik az adott történelmi pillanatban mernek szabadon gondolkodni, az új kihívásokra pedig választ találni. Ebben jó segítőkre lelnek tanáraikban. A kormány minden segítséget megad a hallgatók versenyképes tudásának megszerzéséhez, legyen szó az infrastrukturális beruházásokról, eszközfejlesztésről, ösztöndíjakról vagy a kutatás-fejlesztés és innováció támogatásáról - sorolta Szabó Tünde.

A Debreceni Egyetem több mint nyolcezer új hallgatója a tanévnyitó szenátusi ülésen hallgatói esküt tett, majd az ünnepség a hagyományoknak megfelelően egyetemi díjak, kitüntetések és elismerések átadásával fejeződött be a Főnix csarnokban.