Előzetesben a férfi, aki 70 szúrással ölt

2017.09.10. 18:50

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint májusban leszúrta, majd egy táskába rejtette, és elásta áldozatát Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap.

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az előzetes letartóztatást; a férfit emberölés bűntettével gyanúsítja a nyomozó hatóság - olvasható a közleményben.

V. Zsolt a gyanú szerint májusban egy vita utáni dulakodásban legalább 70 késszúrással megölte a sértettet, a holttestet egy nagyméretű vízhatlan táskába tette, majd Budapest XI. kerületében, egy fás, bokros területen elásta.

15 évet is kaphat

Közölték: a bíróság megállapította, hogy az emberölés bűntettének megalapozott gyanúját többek között a helyszíni szemle adatai, a telefonszolgáltatók válaszai, a tanúvallomások és a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.

A bíróság a végzés indoklásában kifejtette, hogy a bűncselekmény rendkívül súlyos, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és a társadalomra kiemelkedően veszélyes. A bíróság megállapította a szökés és elrejtőzés veszélyét, amelyet - mint írták - csak az előzetes letartóztatás zárhat ki.

A gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb október 10-ig tart.

Elásta a holttestet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szombaton közölte, hogy emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfi ellen. Ismertették: korábban bejelentést kaptak arról, hogy május 17-én újbudai tartózkodási helyéről eltűnt egy fiatal férfi. Az eljárás során felmerült a gyanú, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.

A BRFK nyomozói keresőkutya segítségével hétfőn a XI. kerületben egy fás, bokros területen elásva találták meg az eltűnt ember holttestét. A helyszínelésnél megállapították, hogy a férfit brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található. A nyomozók csütörtök reggel saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit.