Jövő héten megérkezik az ősz

Vágólapra másolva!
Lehűlésre, változékonyabb időre kell készülni a jövő héten, a maximumok egyre inkább 20 Celsius-fok körül alakulnak majd. Emellett többször várható eső és erős, viharos szél is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

Hétfőn az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap. Emellett napközben néhol - főként nyugaton - kora estétől egyre több helyen zápor, zivatar is várható. A szél megélénkül, többfelé meg is erősödik, zivatar környezetében, valamint

estétől a Dunántúlon egyre nagyobb területen viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb hőmérséklet 13-19, a legmagasabb hőmérséklet 27-32 fok között valószínű.

Kedden is erős, több helyen viharos lehet a szél. Emellett eleinte többfelé, majd főként északkeleten, keleten várható eső, zápor, főként keleten, északkeleten helyenként zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban 13-20 fok lehet. Napközben 17-24 fokig melegszik a levegő.

Szerdán kezdetben délen néhol lehet még zápor, de később csapadék már nem valószínű, napos idő várható. A minimumhőmérséklet 7-13 fok között valószínű. A nappali maximumok 20-25 fok között alakulnak.

Hétvégén is eshet

Csütörtökön eleinte túlnyomóan derült, napos idő várható. Délután, este viszont már főként a Dunántúlon és északon szórványosan zápor is lehet, és több helyen erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 23-28 fok között valószínű.

Pénteken a kezdetben még erős szél fokozatosan mérséklődik. Eleinte főként a Dunántúlon és északkeleten eső, zápor még valószínű, majd megszűnik a csapadék. A leghidegebb órákban 10-16 fok lehet. Napközben 16-22 fokig melegszik a levegő, keleten lesz a melegebb.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett több helyen alakulhat ki záporeső.

A minimumhőmérséklet 9-14, a maximumhőmérséklet 19-25 fok között valószínű.

Vasárnap szórványosan alakulhat ki záporeső, és helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-16, a legmagasabb hőmérséklet 20-26 fok között alakul.