Vágólapra másolva!
A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben - közölte a bizottság elnöke, Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP).
Vágólapra másolva!

Az eljárást azután kezdeményezték, hogy kiderült: egy Czeglédy Csaba nevén lévő

széfben befektetési aranyat találtak és foglaltak le.

A bizottság határozatot hozott arról, hogy egyetért a vagyonnyilatkozati eljárás folytatásával, egyben felkérte az elnököt arra, forduljon levélben a Csongrád Megyei Főügyészséghez, kérjen információt arról, hogy Czeglédy Csaba a széfet mikor nyitotta, magánszemélyként vagy ügyvédként, esetleg természetes személy vagy jogi személy meghatalmazottjaként járt-e el a széf megnyitásakor. Továbbá kérik a főügyészség állásfoglalását arról, hogy kiadható-e bármilyen okirat az arany tulajdonjogának tisztázására. Takátsné Tenki Mária tájékoztatása szerint aozzáfűzte azt is: a bizottság felkérte, hogy szólítsa fel Czeglédy Csabát arra, hogy nyilatkozzon arról, kié az arany.

Forrás: Szegedma.hu

Lendvai Ferenc, a Fidesz-KDNP szombathelyi önkormányzati frakciójának vezetője közben ismét felszólította Czeglédy Csabát, hogy mondjon le képviselői mandátumáról. A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy a Fidesz önkormányzati frakciója az elsők között - még júniusban - szólította fel lemondásra a 2017 júniusa óta előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabát. A polgármesternek ugyanis

nincs jogi alapja arra, hogy Czeglédy mandátumát visszavonja, azt a képviselőnek kellene visszaadnia.

A gyanú szerint a 2013 és 2016 között működő és Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet az állami költségvetésnek összesen - az eddigi adatok szerint - 3,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott. Czeglédy Csaba ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.