Tartozott az élettársának, ezért meg akarta ölni

Vágólapra másolva!
A budapesti férfi előbb lelökte a lépcsőn az élettársát, majd amikor látta, hogy nem halt meg, fojtogatni és ütni kezdte a nőt. A rendőrség vádemelési javaslatot tett.
Vágólapra másolva!
Forrás: police.hu

L. Lajos Tibor tavaly márciusban felcsalta élettársát a XV. kerületi házuk padlására, de felfelé lelökte a lépcsőről. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy nem tudott mozogni. A férfi húsz perc múlva visszament a nőhöz és látta, hogy még életben van.

Ezért egy párnával fojtogatni , egy bottal pedig ütni kezdte a vérző, magatehetetlen nőt.

A nő segélykiáltozását a szomszédok meghallották, és a segítségére siettek. L. Lajos Tibor ahogy meglátta őket, gyorsan elmenekült a helyszínről. Majdnem egy hónappal később elkapták a férfit. A nő elmondta, hogy a férfi rendszeresen kért tőle kölcsön pénzt, összesen már három millió forinttal tartozott.

A rendőrség a napokban befejezte a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal elküldte az ügyészségnek.