Gyáli úti gyilkosság: megszólalt a holttestet megtaláló férfi

gyáli út gyilkosság
Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel egy női holttestet találtak az egyik Gyáli úti épületben. A nő a volt barátja miatt menekülhetett Budapestre, tegnap reggel mégis a férfi mellett találták meg holtan.
Vágólapra másolva!

A nő holttestére a ház gondnoka talált rá. Ő ma reggel is dolgozott. Amikor odaértünk, egy kék overall volt rajta, pont söprögetett a bejáratnál.

- mondja a férfi, aki aznap nem is dolgozott, csak pár szerszámáért ment be a munkahelyére.

„Jöttem le a lépcsőn, és láttam, hogy ott fekszenek a lépcsőfordulóban egy matracon"

- memlékszik vissza a gondnok.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nő nem egyedül volt, egy férfi feküdt mellette. Úgy tudjuk, a volt barátja.

- mondja a gondnok, aki utána gyorsan el is ment.

A mentők már nem tudtak segíteni az 58 éves nőn, mire kiértek, halott volt.

A matracot, amin a nőt megtalálták, akkor darabolta szét egy férfi sniccerrel, amikor ott jártunk. Csak így fért bele a kukába. A matrac nem volt jó állapotban, elnyomott cigicsikk nyomai is volt rajta.

- mondja a férfi, aki közben lassan összecsukja és elteszi a sniccert. A matrac fele még ott van a földön.

Csakhogy úgy tűnik, pont a volt barát ölte meg.

A férfi szerint a meggyilkolt nő teljesen normális, hétköznapi életet élt.

A hotelben dolgozott, takarított. Elvileg úgy egyeztek meg, hogy kap egy szobát, ahol lakhat"

- teszi hozzá.

Ő úgy tudja, hogy augusztus végén kezdett ott dolgozni a nő. Szerinte nem voltak alkoholproblémái.

Volt saját szobája, mégis egy matracot vitt a lépcsőházba, és azon aludtak a férfival, aki kábult volt, amikor a mentők kiértek. Valószínűleg sok alkoholt ittak, de a matrac mellett találtak gyógyszeres ampullákat is.

Ebben az épületben találták meg a nő holttestét Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrök a történtek után elfogtak egy 59 éves férfit. Megkeresésünkre elmondták, hogy gyanúsítottként hallgatták ki, a gyilkosságot nem ismerte be.