Vona Gábor szemöldökcsipesze

Orbán Viktor; Vona Gábor
Budapest, 2017. szeptember 18. Vona Gábor, a Jobbik elnöke reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. szeptember 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Vona Gábor újfent megpróbált nekirontani a miniszterelnöknek, már az őszi parlamenti ülésszak első napján, amelyet persze Orbán Viktor nem hagyott szó nélkül. Mindez nem először fordul elő és az sem, hogy a Jobbik elnöke egy ilyen vitában nevetségessé válik.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor a miniszterelnök napirend előtti felszólalását követően próbált teljes erőbedobással rárontani Orbán Viktorra és a kormánypártokra.

Természetesen egy szót sem reagált Orbán Viktor felszólalásában közöltekre - azaz a jó gazdasági eredményekre, a családpolitikai előrelépésekre - hanem elmondta, hogy szerinte 2018-ban a Jobbik fogja nyerni a választásokat, amikor elszámoltatják a mostani kormánypárti politikusokat.

Vona továbbá kijelentette, hogy örömmel vállalja azt is, hogy a kormánypárti média ezért megpróbálja karaktergyilkolni

Ez az utóbbi kijelentés azért is nevetséges Vona részéről, mivel 2016. novemberében egy dührohamát követően, még a feleségét Vona-Szabó Krisztinát is bevetette, az ő szoknyája mögé bújt, hogy ne bántsa többet a média a férjét.

Az akkori ügy előzménye, hogy Vona Gáborról a TV2 Tények című hírműsorában elmondtak egy előadóművész, hogy a kétezres évek elején együtt voltak homoszexuális partikon. Ezután Vona sajtótájékoztatón jelentette be, hogy büszke hetereszexuális.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. szeptember 18-án. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

No, mindenesetre úgy tűnik Vona Gábor azóta megbátrodott, és bátran néz szembe a közszerepléssel járó támadásokkal, felesége segítsége nélkül is.

Felbuzdulásának köszönhetően, máris az első ülésnapon egy hatalmas pofonba szaladt bele, mert a miniszterelnök felhívta a figyelmét, hogy

Orbán Viktor nyilvánvalóan arra utalt, hogy Vona korábban az Atv egyik műsorában beszélt arról, hogy néha azt kéri a fodrásznál, vegyék rövidebbre a szemöldökét, mert - folytatta viccelődve - amúgy leginkább egy bagolyra hasonlítana.

11.10-nél beszél a szemöldökéről Vona Gábor, a Jobbik elnöke:

Nem ez az első csúnya lebőgése Vona Gábornak, mivel tavaly októberben, a kvótanépszavazás másnapján, a Jobbik elnöke lemondásra szólította fel.

Erre a miniszterelnök reagálásában elmondta:

Erről ennyit.

Vona nem adta fel, mivel az idei tavaszi ülésszak kezdetén is próbálgatta erejét, amikor a miniszterelnököt támadta a budapesti Olimpiai pályázat ügyében, és felszólította, hogy "ne bújjon Tarlós István szoknyája mögé."

Erre a miniszterelnök úgy reagált, hogy

Vona Gábor tehát újfent próbálkozott, de sok eredményt nem ért el.