A bíróság által megrótt Herényi Károly is jelentkezett a Jobbiknál

Almássy Kornél; Dávid Ibolya; Herényi Károly
Az MDF körül történtek máig sem tisztázódtak
Vágólapra másolva!
Fordulatos napjai vannak az ex-MDF-es Herényi Károlynak. Pár napja az ATV stúdiójában jelentette be, hogy akár a Jobbikkal is együttműködne, kedden pedig Gyurcsány Ferenc társaságában kísérte el Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját a börtönbe. Aki ismeri Herényi politikai kacskaringóit, az nem lepődik meg ezen, azonban az érdekes ellenzéki mozgások fényében felmerül a gyanú, hogy ez a megnyilvánulás akár a nagy ellenzéki összefogás kezdetét is jelentheti, amiben a Jobbiknak kulcsszerepe lehet.
Vágólapra másolva!

Herényi Károly páratlan karriert futott be a rendszerváltás utáni magyar politikai történelemben, hiszen nála csak igen kevesen változtatták meg gyakrabban a politikai véleményüket. A konzervatív MDF-ben kezdett, az alapítást követően lépett be a pártba, és szépen lépett egyre feljebb a képzeletbeli ranglétrán. 1998 és 2010 között országgyűlési képviselő volt, és Dávid Ibolya szövetségeseként kulcsszerepet játszott a párt balratolódásában. A Fidesz kétharmados győzelmével kikerült a parlamentből, és a balliberális pártok környékén jelent meg. Többször is részt vett a baloldal szellemi holdudvarának szervezett Farkásházy-féle balatonszárszói találkozón, Lendvai Ildikóval közös könyve jelent meg, Csendes ulti címen. 2016-ban pedig jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Herényit a Fővárosi Törvényszék, és megrovásban részesítette. Ha mindez nem volna elég, akkor kedden Gyurcsány Ferenc társaságában kísérte börtönbe Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját.

Herényi „természetesen együttműködne a Jobbikkal”

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában most éppen az újjáalakult Kisgazdapárt kommunikációs igazgatójaként bukkant fel, ahol elég meredek kijelentéseket tett. Amikor a beszélgetésben a politikai együttműködésről kérdezték, egy kis kitérő után rátért a lényegre:

Még nem lehet tudni, hogy Vona Gábor legalább szavak szintjén elhatárolódik-e Herényitől. Az viszont biztos, hogy nem ez volt az első eset, hogy egy balliberális értelmiségi helyesli a Jobbikkal való kooperálást.

Herényi Károly a bíróságon. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Heller Ágnes felvetette: mi lenne, ha együttműködne a baloldal Vonáékkal

Az év elején Heller Ágnes, lukácsista filozófus nyilatkozta szintén az ATV-nek:

Heller Ágnes felvetette a Jobbikkal való együttműködést Forrás: lovasistvan.hu

Kampánystratégiának meg a következőket ajánlotta:

Korábban megírtuk, hogy Heller nyilatkozata nagy port kavart a Jobbikban, aminek következményeként Vona Gábor és a politikája ellen tüntettek lyukas pártzászlóval Debrecenben. A menet élén egy nagyméretű plakátfotón Vona Gábor és Heller Ágnes volt látható, ahogy kéz a kézben haladnak együtt, egy másik transzparens pedig azt üzente: „Vona, elárultátok a nemzeti radikalizmust”.