Demcsák Zsuzsát nem tudták tegnap kirúgni

Demcsák Zsuzsa, Demcsák
Vágólapra másolva!
Nem volt hajlandó leülni az ATV vezetőivel tárgyalni Demcsák Zsuzsa. A tévésnek azért kellett volna raportra menni, mert néhány napja, minden bizonnyal részegen – saját állítása szerint holtfáradtan - vezetett műsort. Ami biztos, hogy Demcsák vállalhatatlanul viselkedett az ATV reggeli műsorában. 
Vágólapra másolva!

Demcsák Zsuzsát a BorsOnline információi szerint kedden először reggel tízre, aztán délután négy órára várták az ATV-székházba, hogy a csatorna vezérigazgatójával, Németh Szilárddal és annak stábjával leüljön, és átbeszéljék az elmúlt napok történéseit, illetve következményeit.

Csakhogy Demcsák nem jelent meg egyik időpontban sem. A Bors úgy értesült, hogy mindannyiszor telefonon mondta le a találkozókat.

Forrás: Facebook/Demcsák Zsuzsa

A találkozókra valószínűleg azért kellett volna, hogy sor kerüljön, hogy ki tudják rúgni a néhány napja elkövetett ámokfutása miatt.

Merthogy úgy vezetett műsort, hogy egyetlen mondatot sem tudott helyesen elmondani. És itt nem csak az alany-állítmány helyes sorrendjére gondolunk, ennél jóval súlyos hibákat vétett. Ráadásul nem szakmai hibákat. Maga az interjú ugyanis olyan színvonalú volt, hogy lehetetlen szakmailag elemezni. Egy kerek mondatot sem tudott elmondani, a nyelve többször nem forgott. Igaz, ha a szavakat érthetően is mondja ki, a kérdéseket önmagukban is nehéz értelmezni. Például azt is próbálta megtudni riportalanyától, hogy idézem: „Önt, akit megválasztottak a választópolgárok, nem helyesen tették?”

Úgy tudjuk, hogy elsősorban azt vizsgálják, hogy Demcsák részeg volt-e.

A felvételek alapján igen, bár ő maga az egyik közösségi oldalon megpróbálta elmagyarázni, hogy nem ez történt. Valószínűleg kevés sikerrel. Mindenesetre ő azt állítja,

Legalábbis ezt írja, de azt nem részletezi, hogy például a tanévkezdés azért érinti-e, mert továbbképzi magát, vagy a gyerekei beiskolázására gondol.

Hogy a csatorna hitt-e neki korábban – az hogy tegnap nem ment el a vezetőkkel tárgyalni, minden bizonnyal nem erősítette tovább a hitüket – vagy sem, nem tudjuk.

Az biztos, Demcsákot a történtek után azonnal letiltották a képernyőről.

Lehet, hogy attól tartottak, hogy az ominózus reggeli műsor után a következő napon másnaposan megy be.

A Bors azt is írja, a keddi botrány után

Demcsák Zsuzsa egyetlen módon őrizhetné meg a méltóságát, ha sikerülne elérnie a munkaadójánál, hogy közös megegyezéssel távozzon a tévétől.

Igaz, az interneten a felejthetetlen videó akkor is örökre ott marad.