Összesen 33 évre ítélték az éhen halt gyöngyösi kislány szüleit

Vágólapra másolva!
Első fokon tizennyolc és tizenöt év fegyházra ítélték a tavaly májusban éhen halt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit.
Vágólapra másolva!

Az Egri Törvényszék szerdán J. Médea elsőrendű vádlottat és K. Gusztáv másodrendű vádlottat különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben bűnösnek találta.

A vádirat szerint a szülők K. Kiara Jernét szándékosan elhanyagolták:

nem adtak neki enni, a védőnővel nem tartottak kapcsolatot, a kötelező orvosi vizsgálatra nem vitték el.

Az ítélet indoklásában Schmidt Péter tanácsvezető bíró kiemelte: súlyos kiszáradás és alultápláltság vezetett a gyermek halálához. Úgy folytatta, mások felelőssége is felvetődik az ügyben.

A szülők 2015 júliusától a 18 hónapos gyerek haláláig elzárkóztak a kapcsolattartástól, ezért nem tudta senki, milyen állapotban van a kislány.

A másfél éves kislány testsúlya

a halálakor alig volt több 3 kilónál,

ami legfeljebb egy két hónapos csecsemő súlyának felel meg. Tulajdonképpen elveszítette a teljes izomzatát.

Súlycsökkenését a szülők végignézték anélkül, hogy bármit tettek volna a megakadályozására - hangzott el a szóbeli indoklásban.

Az ügyész az ítéletet J. Médea esetében tudomásul vette,

K. Gusztáv esetében súlyosításért fellebbezett.

A továbbra is előzetes letartóztatásban maradó vádlottak és védőik más minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbeztek.

A szülők alapvetően azzal védekeztek, hogy eleinte a másik - Kiara Jernénél két és fél évvel idősebb - lányuknak is voltak súlyproblémái, de másfél éves korától elkezdett gyarapodni, és ebben bíztak a kisebbik gyerek esetében is.