A programot a Markhot Ferenc Kórházban indították el annak érdekében, hogy minél több fiatal orvost tudjanak megtartani.

Vácity József igazgató az első 18 támogatói szerződés aláírásakor kiemelte: az egyedülálló program fiatal orvosoknak szól, akiknek jövedelmük kiegészítéseként havi bruttó 100 ezer forint támogatást adnak, amely a szakorvosok megtartásának, az utánpótlás biztosításának záloga.

Emlékeztetett: bő egy éve elkezdték egy "munkatársi közérzetjavító" intézkedéssorozat bevezetését, egyebek mellett erre pedig azért volt lehetőség, mert az egri kórház egyike annak a háromnak, amelynek január óta nincs kifizetetlen számlája.

Forrás: pixabay.com

Nyitrai Zsolt (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott az eseményen gratulált a Heves megyéért díjjal kitüntetett kórházi dolgozóknak. A hazai egészségügy helyzetéről szólva kijelentette: 2010 óta egy "igen nehéz területen sikerült sok szép közös eredményt" elérni, ugyanakkor bőven maradt még tennivaló.

Országszerte 77 kórház újult meg, 23 új rendelőintézet épült és 50-nél többet újítottak fel. Emellett 30 új mentőállomás létesült, 97 újult meg, 516 új mentőautót állítottak munkába.

Hozzátette, az elmúlt hét évben több körben emelkedett és még fog az egészségügyi dolgozók fizetése. Míg 2010-ben bruttó 171 ezer, addig idén januárban ennél 100 ezer forinttal magasabb volt egy szakdolgozó átlagbére. Ezzel párhuzamosan az orvosok tavaly havi 107, idén novemberben pedig újabb 100 ezer forintos béremelést kaptak, illetve kapnak, míg az ápolók juttatása 2019-ig három lépcsőben, 68 százalékkal emelkedik.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fiatal orvosokat, rezidenseket több országos ösztöndíj-program támogatja, alapbérük idén novembertől 50 ezer forinttal növekszik.

Az egri kórház épületeit több mint 7 milliárd forintból korszerűsítették, folyamatban van a nővérszálló energetikai felújítása, egy napelemprojekt, és informatikai fejlesztések is várhatók. Ezen kívül mintegy 270 millió forintból sikerült rendezni a kórház korábbi, több mint 1200 dolgozót érintő cafetéria-problémáját is. Megjegyezte: célja a térségi és városi vezetőkkel együtt az intézmény további fejlesztése minél több állami és uniós forrás bevonásával.