Óriási szegedi botrányok, nagyon sokakat irritáló luxuséletmód és maldív-szigeteki búvárodások - ezek a botrányok kísérték Botka László miniszterelnök-jelöltségét.

Botka László miniszterelnök-jelöltségét botrányok kísérték. A legutolsó zavaros ügyre augusztus végén derült fény, amikor kiderült, a Nemzeti Nyomozó Iroda és az Európai Csalás Elleni Hivatal (az OLAF) is vizsgálja a szegedi Mars téri piacberuházást, a Botka-féle szegedi önkormányzat egyik legsötétebb ügyét.

Azt gyanítják ugyanis, hogy  Botka László és munkatársai jogszerűtlenül igényeltek fejlesztési forrást az érintett területre, vagyis szándékosan hazudtak az Európai Uniónak. Szeged több milliárd forintot is bukhat Botkáék ügyén.

Nagy vihat kavart Botka László luxusterepjárójaForrás: Szegedma

Nem volt használatbavételi engedély

A Pesti Srácok szerint az 1,9 milliárdos uniós támogatás megszerzése érdekében meghamisították a pályázati adatlapot, kisemmiztek vállalkozókat, engedély nélkül bontottak le sok bódét, és még a bírósági ítéleteket is semmibe vették. Az új Nagycsarnokot Botka László 2010. szeptember 11-én az önkormányzati választás kampányában adta át, pedig még meg sem volt a használatbavételi engedély. Azt csak 2017. februárban kapta meg a piac.

A kisemmizett kereskedők és az önkormányzat között ugyanis hosszú éveken keresztül zajlottak a perek, vagyis egyetlen kapavágást sem ejthettek volna a területen. Ráadásul a projekt lebonyolításával megbízott önkormányzati cég végrehajtás alatt állt, ezt pedig a pályázati feltételek tiltották. Az egész visszaélést a Gyurcsány Ferenc idején kiépített uniós pénzelosztó hálózat tette lehetővé, amelyet szocialista politikusok mozgattak - írta a Pesti Srácok.

Századvég: Nem sokan kértek Botkából
Botka lemondásában a Századvég legfrissebb felmérése is szerepet játszhatott. A magyarok többsége (minden második választópolgár) továbbra is Orbán Viktort látja legszívesebben a miniszterelnöki pozícióban. Botka László támogatottsága 17 százalék, őt követi Vona Gábor 7 százalékkal.

Milliós órák és luxusnyaralás

Botka László legnagyobb botrányát luxuséletmódja okozta. Miután lebuktatta a Ripost, bekerült a luxuskaróra és 300 négyzetméternyi telekrész is Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a javított vagyonbevallásába. A saját pártjában egy ideje "Rolex Lacinak" nevezett politikus a luxusautóját viszont még mindig nem vallotta be. Pedig ő az üzembentartó. Ezenkívül Botkának három lakó- és egy üdülőingatlanban van tulajdonrésze.

Botka felerészben tulajdonosa egy 2001-ben vásárolt, 843 négyzetméteres szegedi teleknek és a 166 négyzetméteres lakásnak is, amely most több mint tízévi tulajdonlás után bővült az említett csaknem háromszáz négyzetméteres telekrésszel.

Egy halastó mellett található Botka László házaForrás: Origo

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szintén felerészben tulajdonosa egy Szuha-Mátraalmáson lévő, 102 négyzetméteres telken álló üdülőnek, amelyet 2007-ben vásárolt a feleségével.

Ebben a házban lakik Botka LászlóForrás: Origo
Botka nyaralója felülnézetbőlForrás: Origo

Ezenkívül egy 95 négyzetméteres, V. kerületi lakásnak szintén felerészben tulajdonosa, míg a XIII. kerületben egy 48 négyzetméteres lakást kapott ajándékba a szüleitől.

Botka László luxusélemódja sokakat irritáltForrás: Ripost/MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Mint arról korábban szintén beszámoltunk, milliókba kerülhetett Botka László idei maldív-szigeteki kiruccanása az Origo számításai szerint. Szeged baloldali polgármestere korábban elismerte, hogy nagyon szereti a búvárkodást az egzotikus szigeteken, de amióta gazdagellenes kampányba kezdett, szeretné eltüntetni ezeknek a nyomait.  Egyébként idén is a Maldív-szigetekről küldte el ultimátumát az MSZP-nek arról, hogy milyen feltételekkel vállalná a miniszterelnök-jelöltséget.

A Szeviép-botrány

Szintén beszámoltunk arról, hogy több száz kisvállalkozót tett tönkre az építkezési projektekkel foglalkozó Szeviép évekkel ezelőtti bedőlése. A büntetőügy napjainkban is zajlik. A károsultakat képviselő ügyvéd szerint a több mint 11 milliárdos tartozást maga után hagyó vállalkozás központi szerepet tölthetett be az MSZP finanszírozásában. A cég az alvállalkozók segítségével tolhatta ki a pénzeket Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő sofőrjének. Botka László egyébként a mai napig egy önkormányzati cég élén tartja Ujhelyi volt sofőrjét, akin keresztül eltűnt a pénz egy jelentős része. Botka László persze igyekezett távol tartani magát a Szeviép-ügytől. A polgármester rendre azzal érvel, hogy Szeged 2002 és 2010 között több mint száz beruházást – és így közbeszerzést – bonyolított le, amelyeken egyszer sem nyert a Szeviép. Azonban a vállalat nem közvetlenül az önkormányzattal állt kapcsolatban, hanem a város többségi tulajdonában lévő cégekkel, illetve valamelyik leányvállalata egy konzorcium részeként vett részt a projekteken.

Botka László szívesen tölti a hideg téli hónapokat egzotikus helyekenForrás: Szegedma

Szegeden a villamostól kezdve a fürdőig mindent ők építettek, benne voltak az M43-as autópálya és a nyugati elkerülő út kivitelezésében, a nevük ott szerepelt a rendezvénycsarnok és a Genomikai Innovációs Központ projektje mellett is. Botka László a két vádlott volt Szeviép-vezérrel közösen avatta fel a cégcsoport új irodaházát, és a harmadik vádlottal együtt írta alá a Napfényfürdő kivitelezési szerződését. Felvételek bizonyítják azt is, hogy Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester is a Szeviép érdekeinek érvényesülését segítette egy ingatlancsere kapcsán.