Őrizetbe vették a sofőrt

Vágólapra másolva!
Kedd éjszaka a 354-es főúton Debrecen közelében két autó karambolozott. A balesetben három ember meghalt. A rendőrök most őrizetbe vették az életben maradt sofőrt, úgy gondolják ő okozhatta a tragédiát – olvasható a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk kedden éjszaka fél 11-kor Debrecen és Bocskaikert között frontálisan ütközött egy Seat és egy Skoda.

A rendőrség szerint a Skodát vezető 30 éves férfi tért át a szemközti sávba és ez okozta a balesetet.

Forrás: police.hu

A Seatot vezető 20 éves férfi és a vele utazó 23 és 41 éves nő azonnal meghalt. További két utasnak súlyos, illetve életveszélyes sérülései lettek.

Forrás: police.hu

A Skodát vezető férfi is súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben.

A rendőrök őt kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály szakértők bevonásával folytatja a baleset körülményeinek vizsgálatát.