A Teréz körúti robbantó ügyében még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, P. László ügyvédje szerint a zsaroló levelet sem biztos, hogy az ügyfele írta.

A terrorcselekménnyel gyanúsított P. László a főügyészség szerint levelet küldött a Belügyminisztériumnak. Azt állították, hogy egymillió eurót követel. Azt írta, ha nem fizetnek neki,

újra robbantani fog. 

A Teréz körúti robbantó ügyvédje a Blikknek most azt mondta, szerinte nem biztos, hogy P. László írta a levelet, mert van benne egy olyan szó, amit ő nem szokott használni. Az ügyvéd egy „helyesírási hibára” hivatkozott, amit a védence talált meg. Aki azonban ilyet észrevesz, nem hiszem, hogy maga vétette a hibát”- mondta Szikinger István ügyvéd.

Fotó: Szabó Gábor - Origo


A lap információi szerint az említett szó a „szög” volt, amit szegnek írtak a levélben.

Mint ismert, tavaly szeptemberben egy hátizsákba rejtett, házi készítésű bomba felrobbant a Teréz körúton, súlyosan megsebesített két járőröző rendőrt, akik azóta felépültek. A robbantással a 24 éves P. Lászlót gyanúsították meg, akit több mint egy hónapos üldözés után kaptak el a TEK kommandósai.

A férfi először tagadta a robbantást, később viszont beismerő vallomást tett, részletesen elmondott mindent.

P. Lászlót kétszer vizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, és mindkétszer épelméjűnek minősítették.

A főügyészség a terrorcselekmény előkészülete mellett előre kitervelt, aljas célból, több ember és hivatalos személy ellen elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítja P. Lászlót, a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélheti.