A testvérét ölte meg egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
Az 54 éves férfi tavaly nyáron egy XIII. kerületi lakásban vita közben mellkason szúrta a testvérét.
Vágólapra másolva!

A két testvér egy társasházban lakott a XIII. kerületben, ezért gyakran találkoztak egymással.

Mindkét férfi sűrűn ivott alkoholt, emiatt rendszeresen vitatkoztak, de előfordult az is, hogy összeverekedtek.

Tavaly nyáron az egyik férfi lakásán italoztak, amikor megint összevesztek. Az 54 éves férfi rátámadt a testvérére, felvett egy kést és a testvére mellkasába szúrta.

A férfi ezután kiment a folyosóra és az egyik szomszédját kérte meg, hogy hívja ki a mentőket, de már ők sem tudták megmenteni a férfi életét.

Az ügyészség emberölés miatt nyújtott be vádiratot a férfi ellen, aki akár 15 év börtönt is kaphat.