Előzetesben a késelő győri kamaszok

Vágólapra másolva!
Egy 15 és egy 16 éves fiú három napja, egy győri parkban egy fém kukával és ököllel ütött egy padon fekvő férfit. Miután megverték, késsel is jól megszurkálták a férfit, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.
Vágólapra másolva!

A nyomozók két napon belül elfogták a két fiút, és gyilkossági kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki

Beismerték a tettüket,

sőt, több korábbi bűncselekményt is bevallottak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai felvételt készítettek az elfogásról:

A Győri Járásbíróság elrendelte a két fiatal előzetes letartóztatását.