Több vonat menetrendje is változik a hétvégén

Keleti pályaudvar
Vágólapra másolva!
Pályakarbantartás miatt másképp közlekednek a hatvani, a szolnoki és a lajosmizsei elővárosi vonatok.
Vágólapra másolva!

Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese elmondta, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között pályakarbantartást végeznek.

Emiatt a Budapest és Hatvan között közlekedő S80-as személyvonatok összevonva közlekednek a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely útvonalú sebes- és a Budapest-Eger közötti gyorsvonatokkal, amelyek Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Tulipán InterCity a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról indul, a Holló InterCity pedig a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra fut be.

Lesznek vonatok, amelyek a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indulnak Forrás: MÁV Zrt.

A Budapest-Nagykáta-Szolnok közötti

S60-as, Z60-as, G60-as elővárosi vonatok összevonva

közlekednek, Budapest és Szolnok között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

Az S21-es személyvonatok Dabasról, illetve Lajosmizséről Kőbánya-Kispestig járnak, onnan a Nyugati pályaudvarra az S50-es és Z50-es zónázó vonatokkal lehet eljutni

A Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza közötti gyorsvonatok, a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza, majd onnan Bukarestbe és Temesvárra, valamint a Budapest-Pozsony-Prága-Berlin-Hamburg útvonalú EuroCity vonatok szintén a Nyugatiból indulnak és oda is érkeznek. A Hortobágy EuroCity a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik a hétvégén.