Kétszázezret kap, ha felismeri ezt a férfit

Ezt a férfit keresik
Vágólapra másolva!
Vérdíjat tűztek ki az autótolvaj fejére.
Vágólapra másolva!

Egy férfi még június 30-án 14 óra 52 perckor Esztergom belterületén

beült egy nyitott kulccsal együtt magára hagyott, árupakolás miatt álló teherautóba, és elhajtott vele.

Az autótolvajt felvették a biztonsági kamerák.

Ezt a férfit keresik Forrás: Police.hu

Az ügyben Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomoz lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pedig

nettó 200 ezer forint

nyomravezetői díjat tűzött ki.

A pénzt az kaphatja meg, aki felismeri a férfit és segíteni tud a nyomozóknak.

A rendőrök azt kérik, hogy aki valóban tudja, ki a képeken látható férfi, jelentkezzen náluk.