Fidesz: Czeglédy bűnszervezete kampánypénzt gyártott az MSZP-nek és a DK-nak

Czeglédy
Vágólapra másolva!
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezetnek az volt a feladata, hogy "kampánypénzt gyártson" az MSZP-nek és a DK-nak. Szerinte az ügyvéd nem más, mint a baloldal és Gyurcsány Ferenc strómanja.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc egyik cége, az Altus Portfólió Kft. több mint 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, hogy kifizesse azokat a diákokat, akik nem kapták meg a fizetésüket - mondta a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában Budai Gyula. Ráadásul a héten az ügyben újabb három gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el. A kormánypárti képviselő szerint ezek az események is igazolják,

egy olyan bűnszervezet működött, amelynek az volt a feladata, hogy kampánypénzt állítson elő az MSZP-nek és a DK-nak.

Budai Gyula elmondta, az Altus Portfólió Kft. a kölcsönt a Humán Operátor Zrt.-nek uniós forrásokból biztosította. Ez a cég több mint másfél milliárd forintot kapott az uniótól, de a pénzt meghatározott célra, és nem arra kapta, hogy azt továbbadja. A fideszes politikus szerint ha az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) következetes, akkor azonnal vizsgálatot indít.

Czeglédy Csaba Forrás: Szegedma.hu

Budai Gyula azt mondta, Czeglédy Csaba 10-15 éve ott mozog "Gyurcsány Ferenc és a baloldal környékén", intézi a jogi ügyeket, intézi "a piszkos pénzügyeket",

Megjegyezte, Gyurcsány Ferenc a mai napig nem mondott arról semmit, miért ugyanaz a pénzintézet vezeti az Altus ausztriai bankszámláját, mint ahol az egy kilogramm nagyságú aranytömböt lefoglalták Czeglédy Csabától.
Arra a kérdésre sincs válasz - mondta -, hogy abból a hárommilliárd forintból, amelyet a Czeglédy által irányított bűnszervezet eltüntetett, mekkora összeg vándorolt az MSZP és a DK pártkasszájába.
Budai Gyula szóvá tette azt is, hogy Czeglédy Csaba még most is kapja több mint 2,4 millió forintos fizetését, miközben a diákok futnak a pénzük után.