Darák Péter: A bírói függetlenség csak a közbizalmat építheti

Vágólapra másolva!
Az 1867-es kiegyezéshez vezető folyamat részeként állította vissza Ferenc József 1861-ben a bírósági rendszerben a Magyar Királyi Kúriát, de a korábbi évszázadok törvényei és a kiegyezés utáni évtizedek reformjai is a bírói ítélkezés függetlenségét szolgálták - mondta a Kúria elnöke kedden Zalaegerszegen.
Vágólapra másolva!

Darák Péter a kiegyezés 150. évfordulójához kapcsolódó, a kiegyezés szabályait kidolgozó Deák Ferenc születésének 214. évfordulójára időzített emlékülésen felidézte: II. Ferdinánd 1635-ben megtiltotta a felsőbb bíráknak, hogy "törvénytelen parancsokkal" akadályozzák az alsóbb bírákat az ítélkezésben, 1912-ben pedig igazságügyi miniszteri rendeletben szabályozták a jogegységi eljárások etikai részét.

Ez utóbbi lehetővé tette, hogy a bírósági vezetők figyelemmel kísérjék a bírók ítélkezését, "és az esetleges ellentétes gyakorlatokat felfedjék". Ez a technikai szabály utal arra, hogy "a bírói függetlenség csak a közbizalmat építheti" - fogalmazta meg a Kúria elnöke.