Szinte megskalpolt egy nyugdíjast a szomszédja kutyája

Vágólapra másolva!
Kertészkedni akart egy idős asszony, amikor észrevette, hogy a szomszéd kutyája átdugja a fejét a kerítésen. Egyszer csak ott termett előtte a hatalmas állat, és nekiugrott. Az asszony ma maradandó sérülésekkel gyógyszereken él, és rémálmok gyötrik - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora.
Vágólapra másolva!

Amikor meglátta a kutyát, az asszony megpróbált elmenekülni, de az állat nem hagyta, ráugrott. Először

az arcába harapott, aztán az orrába, majd szinte megskalpolta

idős áldozatát. Az eset még tavasszal történt. Az asszony segítségért kiabált. Egy közelben lakó férfi mentette meg az éltét, mert meghallotta, hogy baj van. Átugrott a kerítésen, és elkergette a kutyát. Az áldozat ma már csak arra emlékszik, hogy

hatalmas súlyt érzett magán,

aztán egyszer csak nem érzett fájdalmat. Kórházba vitték. Azt állítja, azóta sem épült fel teljesen.

- mondta a Tényeknek.

Egy kutya szabadon mászkál

A szomszédjának három kutyája volt. Előfordult, hogy átszöktek hozzá, ami miatt a falu jegyzőjét is megkereste korábban, de az nem talált szabálytalanságot. Ezután történt a támadás. Hat hónapig nyomoztak az ügyben, amit végül bűncselekmény hiányában lezártak. Az áldozat ügyvédje szerint nem megfelelően járt el a hatóság.

Az asszony ma már fél kimenni az udvarára, és egyedül az utcára sem megy ki.

A sérüléseket okozó állatot ugyan elaltatták, egy másik még mindig a szomszédban él, a harmadik kutya viszont megszökött, és a falu utcáin kóborol. Az asszony attól tart, hogy egyszer ez is rátámad.