A falhoz lökte és fogdosta az újabb áldozatot Marton László

Marton László
Budapest, 2016. november 3. A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Marton László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező Budapesten, a Vígszínházban 2016. november 3-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Újabb nő mondta el a történetét arról, hogyan zaklatta szexuálisan Marton László volt igazgató. Ezzel a Kádár-korszakban igazgatónak kinevezett, majd a Demszky-érában 19 évig igazgató-főrendező Martonnak ő a nyolcadik áldozata, aki beszél a támadásról. 
Vágólapra másolva!

Nem álltam volna ki a nyilvánosság elé, ha Marton László bocsánatot kér Sárosdi Lillától és a többi, nem nevesített nőtől. De nem ez történt – magyarázta az egyelőre névtelenséget kérő nő, hogy miért meséli el történetét. Később azonban a bíróságon is vállalná azt arccal, névvel - írta a levelében a nyolcadik áldozat a HVG-nek.

Az eset a kilencvenes években történt az akkor még egyetemista nővel, aki gyakornokként került a Vígszínházba. Első találkozásukkor késett pár percet Martontól, aki nem volt ideges, sőt fagyizni hívta. A kedélyes fagyizás után a rendező felhívta az irodájába beszélgetni a gyakornokot, majd ekkor fordultak rosszra a dolgok a nő elmondása alapján:

Az anyja nem értette

Az esetet az akkor fiatal nő az anyjának mesélte el, aki nem értette, miért utasította el a lány a rendezőt. Az anya azt mondta neki: „Ha így viselkedsz, akkor talán soha nem fogsz bekerülni a Vígszínházba. Sőt, semmilyen színházba.”

Marton László múltjából eddig az derült ki, hogy nyolc nőt zaklatott Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Pont a múlt heti HVG-ben jelenhetett meg egy publicisztika a Marton-ügyről, amelyben szerepelt az az állítás, hogy „amit Sárosdi Lilla közléséből tudunk, abból hiányzik az erőszak és a hatalommal való visszaélés mozzanata”.

A nyolcadik áldozat egyébként végül mégis a Vígszínházban kezdett dolgozni egy produkción,

ahol többször összefutott Martonnal. A rendező úgy viselkedett vele, mintha semmi nem történt volna. Vagy legalábbis semmi olyan, ami ne lett volna Marton szerint természetes.

Molnár Ferenc utódai sem kérnek Martonból

Mint arról korábban beszámoltunk, Marton László legutóbbi bemutatója A Pál utcai fiúk című musical volt a Vígszínházban. Az eredeti művet jegyző Molnár Ferenc leszármazottai most elhatárolódtak Martontól, miután több nő is azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta őket.