Újra meghosszabbították a bőnyi rendőrgyilkos előzetes letartóztatását

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak a bőnyi rendőrgyilkosság területén
az elkövető háza
Vágólapra másolva!
Újabb három hónappal, vagyis egészen december 27-ig meghosszabbította a Győri Járásbíróság Győrkös István előzetes letartóztatását szerdán - közölte a Győri Törvényszék.
Vágólapra másolva!

Szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt hosszabbították meg a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Bár a nyomozati eljárás lezárultával a gyanúsított már nincs abban a helyzetben, hogy az eljárást, a beszerzett bizonyítási iratokat bármilyen módon módosítsa, de életvitele, az általa is elismerten folytatott katonai, félkatonai gyakorlatok, valamint a lőfegyverhez és lőszerhez viszonyulása miatt szabadlábra helyezése esetén

fennáll a bűnismétlés veszélye.

A döntés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, másodfokon a Győri Törvényszék jár el.

A rendőrgyilkos házánál Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.