Nyugdíjasok is áldozatai Gyurcsány és a baloldal korrupciós botrányának - jelentette ki Halász jános, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője Debrecenben, egy sajtótájékoztatón.

Halász János szerint "hétről hétre újabb megdöbbentő fejlemények látnak napvilágot a Czeglédy-botrányban". A legfrissebb hírek szerint

nemcsak diákokat, hanem idős embereket is becsaptak: nyugdíjasokat is dolgoztattak, majd nem fizették ki őket

- tette hozzá a frakciószóvivő. Halász szerint a két legkiszolgáltatottabb munkavállaló a diák és az idős ember, ezért is "felháborító, hogy épp ezt a két korosztályt használták ki és csapták be Czeglédyék". Ez gyalázatos viselkedés - mondta a Fidesz-frakció szóvivője megjegyezve: mindeközben Gyurcsány és a szocialisták tovább falaznak Czeglédynek,

holott már lebuktak, hiszen kiderült, hogy Gyurcsány pénzelte Czeglédyt, vagyis Gyurcsány ott áll a cég mögött".

A frakciószóvivő szerint az eltüntetett pénzekből minden bizonnyal az MSZP és a DK kampányát akarták finanszírozni. Ezért mondjuk mi azt, hogy a Czeglédy-botrány Gyurcsány és az egész baloldal korrupciós ügye - fogalmazott Halász hozzátéve: ennek a korrupciónak úgy tűnik, hogy nemcsak diákok, hanem nyugdíjasok is az áldozatai.