Brutális verés - Beteg feleségét, és annak fiát ütötte

Vágólapra másolva!
Egy 53 éves tiszaalpári férfi brutálisan megverte beteg és mozgáskorlátozott feleségét, és annak fiát. A férfit súlyos testi sértéssel vádolják.
Vágólapra másolva!

A férfi és a felesége otthonukban kezdtek veszekedni. Amikor az asszony megunta, átment a közelben lakó fiához. A férfi azonban utána ment.

A házban a fiú próbálta védeni az anyját, mire

a férfi tenyérrel arcon ütötte és rálökte az ágyra. Ezután az asszony próbálta védeni a fiát, de a férfi ellökte. Az asszony beesett az ajtó melletti kályha és az ágy közé, ahonnan a betegségei miatt nem tudott felállni.

Esés közben több helyen beütötte magát a kályhába és egy előtte lévő ládába. Többek között eltört a lába.

Ezután a férfi az ágyon fekvő fiúra ugrott, leszorította, majd ököllel és tenyérrel többször megütötte az arcát. A fiú később felkapott egy piszkavasat és azzal megütötte a férfi fejét, aki ezután elment.

A megvert asszony súlyosan beteg, fia pedig egy korábbi baleset miatt a bal kezét nem tudja mozgatni.

A támadó ellen vádat emeltek.