Kínai orvoslási egyetem alakul Magyarországon

Szijjártó Péter, Heilongcsiang Kínai Orvoslási Egyetem, Kína, Hszü Mej
Budapest, 2017. október 30. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hszü Mej, Heilongcsiang tartomány oktatási hivatalának elnöke nemzetközi szerződést ír alá a Heilongcsiang Kínai Orvoslási Egyetem további működéséről Budapesten 2017. október 30-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Nemzetközi szerződést írtak alá a Heilong Jiang Kínai Orvoslási Egyetem további magyarországi működéséről hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Kína és Magyarország együttműködése soha nem volt olyan jó, mint most, és a kapcsolataik egyik legfontosabb pillére az oktatás.

Kína és Magyarország stratégiai átfogó partnerségi megállapodást kötött májusban, és Magyarországnak az az érdeke, hogy a szoros együttműködés fennmaradjon a világ egyik legerősebb gazdaságával rendelkező országával.

A külügyminiszter kiemelte: Magyarországon az oktatási rendszer minden szintjén biztosított a kínai nyelvű oktatás, itt van a Konfuciusz-intézetek regionális központja, és regionális összehasonlításban a legtöbb ilyen intézet is.

Budapest, 2017. október 30. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hszü Mej, Heilongcsiang tartomány oktatási hivatalának elnöke nemzetközi szerződést ír alá a Heilongcsiang Kínai Orvoslási Egyetem további működéséről Budapesten 2017. október 30-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Hejlongcsiang egyetemnek már 2010 óta van kihelyezett tagozata a Semmelweis Egyetemen (SE), a kínai intézmény – amely már 50 éve működik – komoly szakmai elismertségnek örvend.

Az új felsőoktatási törvény értelmében öt olyan egyetem van Magyarországon, amelynek további itteni működéséhez kormányközi megállapodásra van szükség. Most a második ilyen megállapodást írták alá, ezúttal a Kínai Népköztársaság kormányának felhatalmazása alapján Hejlongcsiang tartomány oktatási hivatalának vezetőjével.

Az a tény, hogy már a második külföldi egyetem magyarországi működéséről kötöttek magállapodást, bizonyítja, hogy igenis lehetséges megfelelni a felsőoktatási törvényben foglalt kritériumoknak, amelyek minden hasonló egyetemre vonatkoznak. A megegyezéshez kell szándék és jóindulat – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a megállapodás mérföldkövet jelent a magyar-kínai oktatási együttműködésben.
Minden Magyarországon működő külföldi egyetem esetében akkor kötnek kormányközi megállapodást, amikor megegyeztek minden kérdésben. Remélhetőleg a CEU esetében is eljutnak addig, hogy megköthetik a megállapodást, most a szakmai vizsgálat időszaka zajlik, és ha ennek kedvező az eredménye, akkor nagy lépést tehetnek a megállapodás aláírása felé.

A katalán helyzetet firtató kérdésre Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország továbbra is Spanyolország belügyének tekinti a kérdést.

Hszü Mej, Hejlongcsiang tartomány oktatási hivatalának elnöke azzal indokolta a megállapodás jelentőségét, hogy a kétoldalú kapcsolatok alapja a kulturális és oktatási együttműködés. Évek óta együttműködnek az SE-vel, és ez az együttműködés emelkedett most magasabb szintre.