Érdekes dolgokat írt meg tegnap a Pesti Srácok, dr. Balázs Péter, volt szocialista külügyminiszterről, akit párt hete már a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjeként is emlegetnek. Az előkerült titkos iratokból kiderül, hogy Balázs a Kádár-rendszerben, brüsszeli diplomataként titkos információkat adott át a katonai kémelhárításnak, azonban állítása szerint ez az ország nyugathoz történő közeledését szolgálta csak. Mi ebben azért kicsit kételkedünk.

Balázs már a múlt rendszerben zsíros pozíciókat viselt, hiszen 1969-ig az Elektroimpex üzletkötője volt, majd először a Külkereskedelmi Minisztérium, majd a Kereskedelmi Minisztérium munkatársa, később pedig osztályvezetője és főosztályvezető-helyettese volt 1982-ig.

Ekkor kinevezték Brüsszelbe, az Európai Közösségekhez kereskedelmi tanácsosnak, ahonnan 1987-ben tért haza. Itt van és volt már akkor is a NATO székhelye is. Balázs hazatérte után, több külképviselet nagyköveti pozícióját is betöltötte, majd 2009-2010. között külügyminiszter volt a Bajnai-kormányban.

Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztereForrás: Pesti Srácok

Nos, a Pesti Srácok által felkutatott Szigorúan Titkos iratok 1983-ban, a Belügyminisztériumban születtek, amikor is Balázs a fentiek alapján már kereskedelmi tanácsos volt Brüsszelben: „Tapasztalataink szerint a katonai társszerv felvette és márciustól intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter kereskedelmi tanácsos elvtársat. Ez az intenzitás abban nyilvánul meg, hogy Balázs elvtárs heti 2-3 alkalommal – a házon belül is konspirálva – felkeresi a katonai attasé hivatalt, nyilvánvalóan információi átadása céljából. Balázs elvtárs és a nagykövet viszonya szívélyes, ellentéte annak, amilyen kapcsolata az előző tanácsossal volt. Szurdoki elvtársat tájékoztattam erről a tényről és kértem, legyen fokozottan figyelmes, a kirendeltségen dolgozó munkatársaink konspirációja és biztonsága érdekében is."

Az ügy háttereként leírja a cikk, hogy a Kádár-rendszerben a hírszerzésért két szervezet volt felelős: a belügyi hírszerzés vagyis a Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnöksége, valamint a katonai felderítést végző Magyar Néphadsereg Vezérkarának 2. Csoportfőnöksége (MNVK-2.) ami a honvédelmi tárca alá tartozott.

Mivel a két szervezet feladatkörei nem voltak markánsan elhatárolva, ezért a két minisztérium csoportfőnöksége konkurált egymással, így tehát a fenti jelentés is vélhetően úgy születhetett, hogy a BM elvtársai a katonai hírszerzésre panaszkodtak, mivel a kereskedelem, tehát Balázs területe elvileg a BM alá tartozott és Balázs eltvársat sajnos még sem ők szervezték be, hanem a honvédelem.

A két szervezet konkurálásának tehát egy fő terepe lehetett Brüsszel, ahol épp Balázs is dolgozott és a HM is fő célpontjának jelölte meg a brüsszeli intézményeket. Úgy tűnik a kényes információkat inkább a katonai titkos szolgák részére jutatta el Balázs, nem pedig a belügynek.

Hétfő este az Atv-ben kérdezték a szoci miniszterelnök-jelöltet az ügynökmúltjáról, aki természetesen mellébeszélt, és elmondta a szokásos védekezést, hogy ő „csak a hazáját szolgálta" amikor kényes információkat juttatott el a katonai titkosszolgálatnak.

Az eldöntendő kérdésekre, azaz, hogy III/II-es ügynök volt-e Balázs, nem válaszolt egyenesen Rónai Egonnak és elterelte a témát más irányba: Abban az időben a mi küldetésünk az volt, hogy normalizáljuk a viszonyt az európai közösséggel, akkor még nem uniónak hívták. És a magyar vezetés pontosan látta, hogy a szovjet gazdaság megroggyant, gyengül, és mi ehhez is szereztünk a magyar vezetésnek adatokat. Például a NATO-nál nagyon jó tanulmányok készültek." Mondta el Balázs védekezésképpen.

A volt külügyminiszter a katonai attaséval folytatott teadélutánokról elmondta, hogyVolt amire a katonai attasé látott rá jobban, volt, amire én, mint gazdasági... öö ... diplomata. Gyakran cseréltünk adatokat... ööö ... információkat..."Ezek után, miután tehát elismerte az információnyújtást, jó baloldali módjára le is tagadta ugyanazt, amikor Rónai Egon egyenesen rákérdezett, hogy Rónai: „Ők itt azt állítják, hogy együttműködött a katonai elhárítással. Megáll a helyén vagy ez az a mondat, amit kikér magának?"
Balázs: Nem, ez nem állja meg a helyét.

Az, hogy én gazdasági tárgyú információkat rendszereztem, jelentettem, annak érdekében, hogy Magyaroszág közelebb kerüljön a nyugati partnerekhez, elsősorban az európai közösséghez, azt akkor is vállaltam."

Szóval mindenki megnyugodhat, mivel egy ilyen "kiváló hazafi" kívánja jövőre megmérettetni magát a baloldal színeiben. És hát kiderült, hogy a baloldalnak újfent sikerült egy olyan miniszterelnök-jelöltet találnia, aki együttműködött a titkos szolgálatokkal a múlt rendszerben. Bár Balázs azt állítja, hogy ezt csak azért tette, hogy Magyarországot közelebb hozza az európai közösséghez, mi ezt mégis kicsit szkeptikus szemmel tudjuk csak nézni.Ennek oka, hogy felmerül a kérdés, hogy mennyiben tudott Balázs Péter NATO iratoknak a Kádár-korszak katonai titkos szolgáinak történő átjátszásával hozzájárulni Magyarország nyugathoz történő gazdasági közelítéséhez.

Mindenesetre kiváncsian várjuk, hátha valahol ezt kifejti  számunkra az újdonsült miniszterelnök-jelölt "elvtárs."