Bővítik a Bubi kerékpárhálózatot Budapesten

felirat FOTÓ ÁLTALÁNOS kerékpár közbringa KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ Mol felirat
Budapest, 2015. június 12. Kerékpárok sorakoznak az új Mol Bubi állomás egyikén Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren 2015. június 12-én. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) június 12-étől tizenöt új Mol Bubi gyűjtőállomást helyez üzembe, majd ez év szeptember végéig további hét állomással bővíti a közbringarendszert. Így idén összesen huszonkettő új gyűjtőállomással, hatszáztizenhat dokkolóállással és ötven kerékpárral bővül a közösségi közlekedési rendszer. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Jövőre tovább bővülhet Budapesten a Mol Bubi közbringarendszer, újabb állomásokkal és kerékpárokkal bővítik a hálózatot, és a tervek szerint további területeket is bekapcsolnak a szolgáltatásba, egyebek közt Óbuda központi részét.
Vágólapra másolva!

Jelenleg a rendszer 124 állomásán 1486 bérelhető bicikli érhető el, a 2014. szeptember 8-i induláshoz képest

a gyűjtőállomások száma 62 százalékkal, a kerékpároké 35 százalékkal nőtt.

Tavalyelőtt 651,6 ezer, tavaly pedig 644,7 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a Mol Bubi rendszerében, amelybe eddig mintegy 50 ezren regisztráltak - tudta meg a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A BKK arra számít, hogy az M3-as metró felújítása miatt sokan választják majd alternatívaként a Bubit a rövidebb távú útjaikra.

Jövőre már Óbudán is lehet használni a Bubit Forrás: MTI/Marjai János

A Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből 2018-ban újabb állomásokkal és kerékpárokkal bővítik a hálózatot. A Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) keretében szintén

jövőre Óbuda központi részét is bekapcsolják a rendszerbe,

az előkészítés már zajlik.

További fejlesztéseket is tervez a BKK, egyebek közt egyszerűsítenék a szerződéskötést és fejlesztenék az applikációt - olvasható a Világgazdaságban.