Hétfőn is enyhe idő lesz, kevés eső előfordulhat

szőlő szüret bor
Késői szüretelésre is alkalmas, kellemes időjárás lesz hétfőn.
Vágólapra másolva!
Vasárnap este mindenütt változóan fátyolfelhős lesz az ég, majd késő estétől a Dunántúl nyugati, délnyugati felének harmadán erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Az éjszaka második felében helyenként, a reggeli óráktól már több helyen valószínű eső, záporeső - az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Vágólapra másolva!

Hétfőn az ország többi részén komolyabb csapadék továbbra sem várható, inkább csak fátyolfelhők lesznek az égen, illetve elsősorban északkeleten a hajnali órákra átmenetileg köd és alacsony szintű rétegfelhőzet képződhet. Erős széllökések vasárnap késő estig a Dunántúl északi felén déli, délkeleti, hétfőn napközben a Nyugat-Dunántúlon északi irányból várhatók.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de északkeleten egy-két fokkal hidegebb, nyugaton enyhébb lehet a hajnal.

Késői szüretelésre is alkalmas, kellemes időjárás lesz hétfőn. Forrás: MTI/Balázs Attila

Hétfőn országszerte napos időnk lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 11 és 16, a Nyugat-Dunántúlon 7 és 10 fok között várható.