Aranykéz utcai robbantás: perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla

2017.11.07. 17:56

Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az Aranykéz utcai, illetve a Fenyő János vállalkozó megölésével kapcsolatban hozott bírósági ítélettel kapcsolatban.

A Fővárosi Ítélőtábla május 19-én hozott jogerős ítéletében a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében

Jozef Rohácot mint elsőrendű vádlottat életfogytiglani, Portik Tamás harmadrendű vádlottat 13 éves börtönre ítélte.

Az ítélőtábla keddi közleménye szerint Portik Tamás védője perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet kihirdetését követően jutott tudomására, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönben

Jozef Rohác elmondta "M.R." elítéltnek, hogy az Aranykéz utcai merénylet felbujtója nem Portik Tamás volt, ráadásul megnevezve a valódi elkövetőt.

A közlemény szerint ez a körülmény a védő szerint alkalmas a tényállás megváltoztatására és Portik Tamás felmentésére.

Portik Tamás és Joseph Rohác másodfokú bíróságonFotó: Hirling Bálint - Origo

Bár a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás elutasítását javasolta, a Fővárosi Ítélőtábla még októberben perújítási nyomozást rendelt el és annak időtartamát 60 napban szabta meg.

Az ügyészség azért javasolta az indítvány elutasítását, mivel álláspontja szerint az eljáró bíróságok igazolva látták a rendelkezésre álló iratok alapján, hogy a merényletet Jozef Rohác követte el és az eljárás során értékelt egyéb adatok pedig Portik Tamás közvetlen felbujtói minőségét támasztották alá.

A táblabíróság indoklása szerint ugyanakkor az olyan perújítási indítványt, amelyben új bizonyítékot jelölnek meg, nem lehet elutasítani az új bizonyíték tartalmának ismerete nélkül.