Kirúgták az ELTE dékánját szexuális zaklatás miatt

Vágólapra másolva!
Kirúgta az ELTE rektora a tanítóképző kar dékánját, miután egy etikai vizsgálat megállapította, hogy Mikonya György szexuálisan zaklatott több nőt. Néhány nappal ezelőtt több Facebook-posztban vádolták meg a dékánt, most pedig az egyik alkalmazott tett panaszt ellene.  
Vágólapra másolva!

Az ELTE közleménye ugyan nem nevezi meg a dékánt, de az egyetem honlapjáról már le is került a neve. Az egyetem részleteket nem hozott nyilvánosságra arról, hogy a dékán pontosan mit tett.

A közlemény erről annyit ír: "A folyamatos és megengedhetetlen testi közeledés, a szexuális tartalmú verbális és fizikai megnyilvánulások (anélkül is, hogy azok kifejezetten erőszakosak lettek volna) a panaszosban félelmet és szégyenérzetet kelthettek. A panaszos munkahelyi hierarchiában betöltött helye, a panaszolttal fennálló munkahelyi alárendelt pozíciója, illetőleg a munkahelyével szembeni lojalitása megnehezítették a panaszolttal szembeni közvetlen hatékony fellépését, amit a panaszolt kihasznált."