Az egész Balatont rettegésben tartotta az édesszájú tolvaj

Vágólapra másolva!
A férfi négy hónap alatt 56 lakásba tört be Balatonszárszón és Balatonföldváron. És egy étterembe is. Ott süteményt is evett. A rendőrök szerint édesszájú volt.
Vágólapra másolva!

A 60 éves férfi biciklivel ment Pécsről a Balaton déli partjához. Balatonszárszón kiválasztott magának egy házat, ahová betört és ott élt június elejétől az elfogásáig, vagyis csütörtökig.

Ezalatt 56 nyaralóba tört be, és egy étterembe.

Sajtótájékoztató Siófokon Forrás: Police.hu

Igaz, oda ötször. Ott mindig evett süteményt is. A rendőrök szerint édesszájú volt.Illetve egészen pontosan eddig ennyit vallott be. Az is lehet, hogy ennél több helyre is betört. Ami azonban biztos, hogy a házakból pénzt, ételt és műszaki dolgokat vitt el.

- mondja a férfi elfogása után Fürst Dávid a megyei rendőrség bűnügyi osztályvezetője az Origónak. A nyomozók ezeken olyan nyomokat találtak, amelyek segítségével kideríthették, ki a betörő.

Az elfogásához fokozott ellenőrzéseket tartottak, és használtak keresőkutyákat és vadkamerákat is.

Végül egy balatonszárszói nyaralóban kapták el. Fürst Dávid szerint amikor elfogták örült annak, hogy nem kell többet bujkálnia a rendőrség elől.

Közben az is kiderült, hogy a férfi már fosztogatott a Balaton partján, azért el is ítélték.