Újabb gyanúsítottat hallgattak ki Alstom-ügyben

Alstom Metropol szerelvény BKK-BKV 2-es metró épület belső FOTÓ FOTÓTÉMA KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY metró metróállomás metrószerelvény Pillangó utca sín
Budapest, 2013. szeptember 6. A BKK-BKV 2-es metró vonalán közlekedő Alstom Metropol szerelvény megérkezik az Örs vezér tere irányából a Pillangó utcai megállóba. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Az M2-es és M4-es metróvonalra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos nyomozásban november 10-én újabb embert hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Az Alstom-ügyben - ahogy írták - gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnsegédként elkövetett vesztegetés gyanúja miatt történt a kihallgatás.
Vágólapra másolva!

Az érintettet őrizetbe vették, lakóhelyén házkutatást tartottak. Vallomást tett, a kényszerintézkedések és a gyanúsítás ellen panaszt nem jelentett be - közölte a főügyészség. Szabadlábon védekezhet.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 októberében két embert gyanúsítottként hallgatott ki, egy ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A nyomozás jelenlegi határideje december 3. - olvasható a KNYF Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményében.

Budapest, 2013. szeptember 6. A BKK-BKV 2-es metró vonalán közlekedő Alstom Metropol szerelvény megérkezik az Örs vezér tere irányából a Pillangó utcai megállóba. Forrás: MTI/Jászai Csaba

A KNYF 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.
Korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter

a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.

Előzőleg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapította, hogy a 4-es metró építésekor kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. A vizsgálat szerint a projekthez kötődő szabálytalanságok "becsült pénzügyi összhatása" mintegy 167 milliárd forint.

Budai Gyula fideszes politikus korábban azt mondta: az Alstom-ügy "minden idők legnagyobb korrupciós botránya Magyarországon", amelyben a nyomozás és a különböző bizottságok által lefolytatott vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy

a felelősség a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányokat és a Demszky Gábor által irányított MSZP-SZDSZ-es városvezetést terheli.

Szerinte az is megállapítható, hogy a pénz jelentős része az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vándorolt.

2,7 millió eurónyi kenőpénz

Hangsúlyozta: fény kell, hogy derüljön arra, hová tűntek a "súlyos milliárdok", a magyar közvélemény joggal tart igényt azokra az információkra, amelyek feltárják, hogy mi áll a metróberuházások mögött. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala szerint az Alstom-vezetők 2,7 millió euró kenőpénzt biztosítottak a metróberuházás kapcsán magyar politikusoknak, amiből 600 ezer euró a Medgyessy Péter volt miniszterelnök felesége érdekeltségébe tartozó cég "tiszteletdíja" volt, de a további pénzek sorsa kérdéses.

Feljelentést tett a kormány

Budai Gyula felidézte: az ügyben a kormány feljelentést tett, amelynek nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség a metrószerelvények beszerzésével kapcsolatban vizsgálódik, ezt a nyomozást december 3-áig meghosszabbították, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig az alagutak, állomások kialakítása ügyében nyomoz. Emellett - folytatta - a parlament gazdasági bizottsága és a fővárosi metrókorrupciós munkacsoport is vizsgálatot folytat az ügyben.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az ügy szereplői az elmúlt időszakban bojkottálták ezeket a bizottsági üléseket,

Medgyessy Péter kivételével egyetlen érintett sem jelent meg a testületek előtt,sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon, sem Demszky Gábor, sem Hagyó Miklós volt MSZP-s alpolgármester, sem Horváth Csaba MSZP-s, sem pedig Gy. Németh Erzsébet DK-s politikus.

Megjegyezte: Medgyessy Péter meghallgatásán bizonytalanul reagált arra, hova tűntek a milliárdok a metróberuházásból.