Rekordmennyiségű marihuánát találtak egy éjszaka alatt

Röszke, marihuána, kannabisz
Vágólapra másolva!
Két autóban összesen 58 kilogramm, 110 millió forint értékű marihuánát találtak a NAV munkatársai Röszkénél - közölte a rendőrség honlapján hétfőn hajnalban.
Vágólapra másolva!

Szombat hajnalban egy 34 éves bolgár állampolgár akart átkelni a határon egy autószállítóval.

Mivel a NAV munkatársainak az elsődleges vámvizsgálat során gyanús lett, hogy az utánfutót átalakíthatták, ezért a járművet és annak sofőrjét szigorított vámvizsgálatra irányították. Az utánfutó padlólemeze alatti rejtekhelyen

73 csomag, összesen 43 kilogramm marihuánát találtak.

Forrás: Police.hu

Néhány órával később egy 49 éves szerb férfi akart átkelni a röszkei határátkelőnél. A vámvizsgálat során a kocsijában szállított ajtókban 30 csomagban összesen 15 kilogramm marihuánát találtak.

A két kocsiban talált kábítószer

piaci értéke közel 110 millió forint.

A rendőrök a bolgár és a szerb férfit elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást - áll a közleményben.