Ezen a napon a gyerekeké a főszerep

2017.11.15. 19:06

Idén, november 20-án az UNICEF Magyar Bizottsága elindítja a Gyerekhang-programot. Ezen a napon a legtöbb, felnőttek által meghatározott területen átadják az irányítást a gyerekeknek. A nagyszabású rendezvénysorozat célja, hogy különféle szerepekben kipróbálva magukat, a tapasztalataik alapján elmondhassák, mit gondolnak némely társadalmi, közéleti tevékenységről, hogy hallassák a hangjukat.

„A gyermekek sorsa közügy."

Az 1989. november 20-án elfogadott, gyermekek jogait rögzítő ENSZ-egyezmény a családban való nevelkedéshez, az állampolgársághoz, és az oktatáshoz való jogokat biztosítja az aláíró tagországokban élő gyerekek számára. Kiemelten azt a jogot, hogy minden gyermek – korára és érettségére való tekintettel – megnyilatkozhasson az őt érintő kérdésekben.A program tehát arra hívja fel az emberek figyelmét világszerte, hogy a velünk élő gyermekeket megillető minden jogot alapvető kötelezettségünk tiszteletben tartani és megvédeni, hiszen az érintettek még nem töltötték be tizennyolcadik életévüket sem.

Dr. Tausz Katalin gyerekjogi igazgató, a program sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Minket a gyermekek kötnek össze. A gyermekek sorsa közügy, és az államnak a gyermekek mellett kell állnia. A Gyerekhang elsődleges célja tehát hogy a program felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira, és megerősítse őket abban, hogy hallassák a hangjukat, mondják a véleményüket az őket körülvevő világról.
Tóth Fanni, fiatal nagykövet szerint minden gyermeknek joga és lehetősége van a szabad véleménynyilvánításra, és mindenkit bíztat, hogy összefogással próbálják meg gondolataikat továbbítani a döntéshozók felé. Munkája során törekszik rá, hogy képviselje és tolmácsolja a gyermekek hangját. Nagyon fontosnak tartja továbbá, hogy az érintettek olvassanak utána a témának és keressék a lehetőségét, hogy családon belül, vagy iskolában kifejthessék a véleményüket az őket érintő kérdésekben.

Az ENSZ-egyezmény ratifikálása óta rendkívüli nemzetközi sikereket könyvelhetnek el a csatlakozó tagállamok, főként a gyermekhalandóság és az iskolázottság mutatói igen biztatóak. A Gyerekhang-program így méltán bízik abban, hogy a hazai eseménysorozat és minden, az egyezmény értelmében született intézkedés érezteti, és éreztetni fogja hatását határon innen is.

Az UNICEF mintegy 192 országban küzd a gyermekek jogaiért és jóllétéért, különös figyelmet fordítva azokra a leghátrányosabb sorsú gyermekekre, akiknek mindenki másnál nagyobb szükségük van a segítségre. Tevékenysége során olyan segítséget nyújt a gyermekek számára, ami lehetővé teszi az életben maradást, küzd a gyermekek jogaiért és biztonságáért, oktatási körülményeiknek javításáért, és katasztrófák idején humanitárius segítséget nyújt.

Megszólal a gyermekek hangja

A programhoz számos állami szervezet, magáncég, médium és sportszövetség csatlakozott: ki-ki a maga területén egy napra lehetővé teszi, hogy a gyermekek legyenek a főszereplők.

Az OTP Bank, a Market Zrt., a Telenor, a dm Magyarország, a Wizz Air, a Budapest Eye a Róbert Károly Magánkórház, és a Pappas Autó is vállalta, hogy aktív részese lesz a Gyerekhang-programnak. Ezek a cégek, az UNICEF-fel együttműködve olyan színes és interaktív programokkal várják a gyerekeket, melyek során bepillantást nyernek majd többek között az építkezési munkálatokba, a boltok és bankok működésének világába, de azt is megtudhatják, hogyan kell repülőgépet vezetni, vagy miként működik egy ultrahang berendezés. A helyszíneken lehetőség nyílik rá, hogy a résztvevő gyermekek kifejthessék véleményüket a látottakról, hallottakról, és feltehessék kérdéseiket.

Átveszik a terepet a gyerekek a médiában is, több országos televízió, újság és internetes oldal von be fiatalokat a szerkesztőség munkájába november 20-án. Az amerikai és a svéd nagykövetség különleges programot szervez, melynek során a diplomaták szerepét is ki lehet majd próbálni. Megszólal a gyermekek hangja a Nemzeti a Víg a Katona József, a Radnóti és az Örkény Színházban is.

Dr. Tausz Katalin, Kádár Anna és Mészáros Antónia is elkötelezett hívei a Gyerekhang-programnak.Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az állami intézmények közül az Országos Mentőszolgálat, az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országház, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Néprajzi Múzeum is csatlakozott a kezdeményezéshez – utóbbi adja az UNICEF Gyerekhang pályázat díjátadójának a helyszínét. Ez a pályázat a résztvevőktől rajzokat, kisfilmeket, fotókat és írásműveket vár, amelyek közül a legjobbakat különböző médiumok felületein láthatja majd a közönség.

Az említett szervezetek mellett számos ismert művész és médiaszemélyiség egy-egy napjába is betekintést nyerhetnek majd a gyerekek. A TMC Managementnek köszönhetően együtt vívhatnak majd Imre Géza, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívóval, játszhatnak a magyar vízilabda válogatottal, valamint a hétvégi labdarúgó mérkőzésen is bevonulhatnak a játékosokkal együtt.

„Beckham megadta a kezdőrúgást."

A program célja, hogy ne csak az év egyetlen kitüntetett napján figyeljünk a gyermekek jogaira, hanem a mindennapokban is tudatosítsuk magunkban, hogy a 28 évvel ezelőtt ratifikált Gyermekjogi Egyezmény minden pontját betartjuk. A programban részt vesznek többek között David Backham, Katy Perry, Milly Bobby Brown, Hugh Jackman, továbbá államelnökök, miniszterelnökök, világszervezetek vezetői.

A nagyszabású eseménysorozathoz a szervezők minden csatlakozót szeretettel várnak. Mészáros Antónia az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója szerint sokféleképpen lehet támogatni a programot: Minden hozzászólást szívesen fogadunk a kampány keretein belül futó dialógushoz. A közösségi médián keresztül bárki hallathatja hangját vagy adhat hangot a környezetében élő gyermekek véleményének. A program szervezői több iskolát is bevontak már, amelyeken keresztül további rendezvényeket tudtak/ tudnak szervezni, ily módon is felhívva a figyelmet a gyermekek jogaira. Szívesen látják további intézmények csatlakozását is. Mészáros Antónia hozzátette, hogy a program nem titkolt célja a folyamatos fejlődés és terjeszkedés, hogy továbbra is minél szélesebb körben szerezzenek támogatást a Gyerekhangnak.

Aki maga is szeretne megmozdulni a világ gyerekeinek megsegítésére, az november 18-án, szombaton egy szintén globális, Hugh Jackman által meghirdetett #MoveTheWorld mozgalom keretében Magyarországon is számtalan edzőteremben megteheti ezt.

A programról további információt talál itt, valamint a Facebookon, Instagramon, és valamennyi közösségi médiafelületen kereshető az #UNICEFgyerekhang hashtag.