26 új villamos és 60 trolibusz érkezhet Budapestre

Solaris-Skoda trolibusz
Budapest, 2015. augusztus 27. Új Solaris-Skoda trolibusz a jármű sajtóbemutatóján a BKV X. kerületi Zách utcai trolibuszgarázsában 2015. augusztus 27-én. Napokon belül megkezdődik a 36 új trolibusz tesztüzeme Budapesten, amelyek „önjáróak”, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. Az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Huszonhat új, alacsonypadlós CAF villamos, valamint hatvan új, alacsonypadlós Skoda-Solaris trolibusz érkezhet Budapestre - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn.
Vágólapra másolva!

A 27,8 milliárd forint összértékű beruházás az Európai Unió, a kormány és a fővárosi önkormányzat finanszírozásában valósulhat meg. Az elmúlt években bevált és megkedvelt járműflották fejlesztésének köszönhetően

így már összesen 96 Skoda-Solaris trolibusz és 73 CAF villamos közlekedhet majd Budapesten

- olvasható a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleményében. Mint írták, egy új kormányhatározat alapján az új IKOP-projektek keretében

10,2 milliárd forint fordítható új Skoda-Solaris trolibuszokra és 17,6 milliárd forint új CAF Urbos 3 villamosokra.

Solaris-Skoda trolibusz Forrás: MTI/Marjai János

Az új trolibuszflottából 29 szóló, 31 pedig csuklós jármű, az új CAF Urbos 3 villamosok közül 5 hosszú (55,9 méteres) és 21 rövid (34,2 méteres) szerelvény érkezhet Budapestre.

A támogatási összegből továbbá - mint a közleményben olvasható - elvégezik a Dózsa György úton a trolibusz felsővezeték-hálózat felújítását a Váci útig, csatlakozva a jelenleg felújítás alatt lévő szakaszhoz.

Az 50-es villamos vonalán négy megállóhely akadálymentesítését valósítják meg.

Kitértek arra is, hogy valamennyi jelenleg meglévő és a most beszerzendő CAF villamost is - összesen 73 járművet - korszerű, rádiós váltóállító berendezéssel szerelnek fel. Közölték, hogy a kormányhatározatban szereplő trolibusz- és villamosbeszerzési projektekre vonatkozó támogatási szerződések előkészítése folyamatban van.