Leforrázta magát a négy és fél éves gyerek

Vágólapra másolva!
A gyerek leesett a székről és magával rántott egy edényt, amiben az anyja vizet forralt. A kisfiú másodfokú égési sérüléseket szenvedett, az anya ellen vádat emelt az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Szerény, de rendezett körülmények között él az asszony az élettársával és két kiskorú gyerekével egy zalai településen.

Az asszony januárban ebédet főzött a konyhában, a négy és fél éves kisfia segíteni akart neki. Végül az asszony megengedte a gyereknek, hogy a tűzhely előtt egy széken állva segítsen a főzésben.

A kisfiú az egyenetlen linóleumon, egy billegős széken állva elvesztette az egyensúlyát.

Esés közben belekapaszkodott abba az edénybe, amiben az anyja vizet forralt, és magával rántotta. A forró víz leégette a gyerek arcát, nyakát, a hátát és a jobb kezét is.

A gyerek a testének 20-29 %-án szenvedett másodfokú égési sérüléseket.

Az anya nem volt elég körültekintő, hagyta hogy a gyereke a csúszós talajon egy billegő székre felálljon úgy, hogy közvetlenül előtte a gáztűzhelyen egy edényben víz forr. Az ügyészség testi sértés miatt emelt vádat az asszony ellen.