Fejszével támadt az ismerősére

Vágólapra másolva!
Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy 19 éves férfi ellen, aki többször fejbe vágta ismerősét egy fejszével.
Vágólapra másolva!

A két férfi ismerte egymást, mivel az 56 éves férfi korábban a támadó apjánál lakott, de amikor a fiatalabb hazaköltözött, el kellett onnan mennie. Tavaly novemberben egy nyirádi étteremben találkoztak, ahol inni kezdtek. A 19 éves férfi nyugtatót vett be, mielőtt a pohárhoz nyúlt.

A fiatal férfi felajánlotta az idősebbnek, hogy ad neki egy téli bakancsot, ezért elindultak haza.

Útközben megálltak dohányt venni, amikor hazaértek a 19 éves férfi a ház mögötti fatárolóba hívta ismerősét, hogy ott sodorjanak egy cigit.

A fiatal a földre dobta a dohányt, amiért a társa lehajolt.

Ekkor fogott fejszét a kezébe és vágta fejbe az ismerősét, aki a földre zuhant.

Ezután még háromszor fejbe verte a fejsze tompa felével. Látta, hogy az 56 éves férfi eszméletlenül fekszik a földön és vérzik a feje. Megijedt. A szomszédja segítségét kérte, aki hívta a mentőket. Életveszélyes állapotban vitték kórházba a férfit, és azonnal megműtöttek.