Mikola: Folytatnunk kell a harcot az antiszemitizmus minden formája ellen

Mikola István
Budapest, 2017. november 29. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára beszédet mond a Tett és Védelem Alapítvány budapesti konferenciáján 2017. november 29-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Folytatnunk kell a harcot az antiszemitizmus minden formája ellen, kötelességünk mindent megtenni azért, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását és vállalhassa etnikai identitását – mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) konferenciáján szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

Mikola István a Biztonságban vannak-e az európai zsidók? Kihívások az európai migrációs válság és a fundamentalista iszlám terrorfenyegetettség tükrében címmel rendezett konferencián hangsúlyozta: Magyarország a migrációs válság idején is biztonságos hely maradt, és biztonságos otthona a zsidó közösségnek is.

Budapest, 2017. november 29. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára beszédet mond a Tett és Védelem Alapítvány budapesti konferenciáján 2017. november 29-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Európa ma gazdag, de gyenge, ráadásul képtelen felismerni gyengeségét és fellépni ellene. Számos nyugat-európai ország ahelyett, hogy a keresztény-zsidó értékekre támaszkodva megerősítené identitását, eldobni készül mindazt az értéket, amelynek évszázadokon keresztül ellenállóképességét köszönhette. A jelenséggel párhuzamosan erősödik az antiszemitizmus, különösen rossz a helyzet az Amerikai Egyesült Államokban és a nyugat-európai nagyvárosokban.

Latorcai Csaba hozzátette: az antiszemitizmus növekedése mellett a terrorcselekmények gyakorisága is aggasztó, a terrortámadások alig több mint egy év alatt 415 ember életét követelték.

A nap mint nap jelentkező elrettentő példáknak arra kellene ösztönözniük valamennyi európai döntéshozót, hogy felelős körültekintéssel tegyen meg mindent az ilyen cselekedetek megakadályozása érdekében – jegyezte meg a helyettes államtitkár. Mint mondta, a magyar kormány ezt a felelősséget vállalva épített kerítést a déli határra, és döntött a jogi határzárról, amellyel megakadályozta, hogy kétes személyazonosságú illegális bevándorlók lépjenek az Európai Unió területére.

Budapest, 2017. november 29. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija beszédet mond a Tett és Védelem Alapítvány budapesti konferenciáján 2017. november 29-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a TEV alapításának ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián arról beszélt, az alapítványt az a felismerés hívta életre, hogy a zsidó közösség nem várhat mások védelmére, ha nem áll ki önmagáért.

Ugyanakkor az alapítók szeme előtt lebegett az is, hogy bár a felelősséget mindenekelőtt magukért kell vállalniuk, az első lépések megtétele után kereshetik az együttműködő támogatást, és ha keresik, meg is fogják találni. Azt is tudták, hogy cselekvésük "nem merülhet ki protestálásban vagy sértődött demonstrálásban".

A vezető rabbi a TEV öt év alatt elért eredményeiről szólva elmondta, hogy bevezették a magyarországi antiszemita gyűlöletcselekmények rendszeres, havi monitorozását, valamint az antiszemita társadalmi attitűdök éves, reprezentatív kutatását. A TEV felállított egy "bivalyerős jogi csapatot, amely 5 év alatt 87 jogi eljárást vitt végig Magyarországon, és Magyarországgal kapcsolatban az Egyesült Államokban".

Kezdeményeztek négy, az antiszemitizmus leküzdéséhez nélkülözhetetlen jogszabály-módosítást, együttműködést alakítottak ki a bírósággal, a Belügyminisztériummal és a rendvédelmi szervekkel. További szakmai oktatási és továbbképzési programokat kezdeményeztek és indítottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendvédelmi képzésében, tananyagot dolgoztak ki a rendőrtovábbképzésre, valamint a bírók, ügyészek képzésére, és a középiskolások körében is indítottak oktatási programot.

Andrew Baker, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja arról beszélt, hogy nagyra értékeli azoknak a kormányoknak a kiállását, amelyek zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmussal szemben, főleg, ha a szavakat tettek is követték.

Biztatónak nevezte, hogy egyre több országban tartják fontosnak, hogy megemlékezzenek a holokausztról. Ez hosszú folyamat, és különösen nehéz helyzetben vannak azok az országok, ahol a kommunizmus évtizedei késleltették a szembenézést a múlttal. Kiemelte:

Magyarország sokat tett az antiszemitizmus visszaszorításáért és a méltó emlékezésért, a siker azonban még nem teljes, hiszen sok a közbeszédben megjelenő ellentmondás és a bizonytalanság a zsidó közösségben.