Megdöbbentő részleteket derültek ki a diákjaival szexelő budapesti tanárról

Vágólapra másolva!
Ahogy azt az Origó megírta 15 éves diákjaival volt szexuális kapcsolata egy budapesti tanárnak. A férfi volt felesége most nyilatkozott a Borsonline.hu-nak. A nő azt mondta, egy életre meggyűlölte volt férjét. A mostani párja azonban kitart a tanítványaival szexelő tanár mellett – írja a internetes portál. A két asszonyban egy közös dolog van: mindketten gyerekek voltak, amikor beleszerettek a férfiba, vagy ahogy ők, és az összes fiatal hívta, Misi bácsiba.
Vágólapra másolva!

A Misi bácsiként emlegetett férfi hetedikes-nyolcadikos lányokat környékezett meg éveken keresztül az egyik budapesti médiaiskola igazgatójaként. Két 15 éves lánnyal bizonyíthatóan rendszeresen le is feküdt. Ezért ítélte most a bíróság jogerősen két évre.

Gyakorlatilag mindössze egy dologra figyelt, hogy a lányok, akikkel lefekszik 14 évesnél idősebbek legyenek.

A Boronline úgy tudja a férfi tizennyolc évvel fiatalabb volt feleségével is csak ezután feküdt le.

Egészen pontosan három nappal azután vette el a szüzességét, hogy a lány betöltötte a tizennégyet.

Az elmúlt évtizedben nem beszéltünk, muszáj volt a szemébe néznem – mondta a Bánkuti Anita a tárgyalás után. A nő azt is mondta:

A tanár jelenlegi párja, egy 21 éves nő. Ő hatodikos volt, amikor a férfi megkörnyékezte. Ő hozta haza a kirándulásokból, éjszakánként sokat beszélgettek a ház előtt, a kocsiban. Amikor befejezte a sulit már tegezni kezdte, a 18. születésnapján pedig egyből odaköltözött hozzá.