60-70 milliárd forint bírság fenyegeti Magyarországot a baloldal miatt

Vágólapra másolva!
Mintegy 60-70 milliárd forint uniós bírság fenyegeti Magyarországot a 4-es metró MSZP-hez és SZDSZ-hez köthető szabálytalanságai miatt - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A kormány megállapította, hogy a szabálytalanság megcáfolhatatlan, de igyekszik tárgyalásos úton csökkenteni az összeget - mondta.

Lázár János azt is közölte: felkérték Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy különítse el a bírság fedezetét a 2018-as költségvetésben, azzal a megkötéssel, hogy az egészségügyet, a szociális szférát és az oktatást nem érintheti elvonás.

Ismertette: a 452 milliárd forintos metróberuházásban 272 milliárd forint esetében lehet szó a volt szocialista, szabad demokrata kormány korrupciós ügyéről, ebből 166 milliárdot valószínűleg elloptak. Utóbbi összegből 76 milliárd forint érkezett az uniótól, a többi a magyar adófizetők hozzájárulása volt - fejtette ki.