Elfogták az idős asszonyt elgázoló sofőrt

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették azt férfit, aki a gyanú szerint Kőbányán, egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy idős nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott – közölte honlapján pénteken reggel a rendőrség, jelezve, a 70 éves áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Szerda este fél nyolc körül, a Maglódi út és a Kocka utca kereszteződésében gázolta el az autó a nőt. A budapesti férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt indult eljárás.