Soros György nyíltan beszállt a választási küzdelembe

Hollik István
Budapest, 2016. március 1. Hollik István KDNP-s képviselő felszólal a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását célzó javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. március 1-jén. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Csütörtökön kiderült, Soros György hálózata vidéki irodákat nyit, azaz kampányolni kezdenek azért, hogy elfogadtassák Soros György politikáját és tervét - mondta Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!

Kitért arra a most megjelent háromrészes videóra is, amivel szerinte egyértelművé vált, hogy Soros György személyesen is beszállt a választási kampányba. Teljesen nyilvánvaló, hogy mi a célja, és ezt ki is mondja:

meg akarja buktatni a kormányt, mert az a Soros-terv, és a migránsok betelepítésének útjában áll

- közölte a KDNP-s politikus.

Hollik István KDNP-s képviselő Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hollik István rámutatott: ennek érdekében Soros György még hazudni is képes, hiszen azt állítja, hogy ma Magyarországon rosszabb a helyzet, mint a kommunizmus alatt volt. "Ez felháborító, kikérjük magunknak" - fogalmazott.