Elítélték a halálos balesetet okozó kamionsofőrt

Vágólapra másolva!
Három év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult pótkerék három ember halálát okozta 2016 februárjában a 47-es főúton. Az ítélet jogerős.
Vágólapra másolva!

Tatár Tímeának, a bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a bíróság a férfit kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és öt évre eltiltotta a járművezetéstől. Cz. R.-nek az 5,7 milliós bűnügyi költségből 1,9 millió forintot is ki kell fizetnie, a fennmaradó rész - több mint 3 milliós tolmácsdíjjal - az államot terheli.

A törvényszék döntésével helybenhagyta a Berettyóújfalui Járásbíróság idén május 23-án meghozott elsőfokú ítéletét. A bírósági tényállás szerint a férfi még 2016. február 27-én

a lengyelországi Torunból indult útnak 13 tonna áruval Romániába.

A pótkocsis szerelvényt, amit ő vezetett, az egyik kollégája egy hasonlóval követte. A második kamion azonban Debrecenben lemaradt, így a vádlott a városból kiérve megállt egy autóbuszöbölben.

Várakozás közben a járművet körbejárva a sofőr észrevette, hogy mozog a pótkocsi jobb hátsó tengelyén lévő dupla kerék külső kereke. Mivel besötétedett, Cz. R. úgy döntött, meghúzza a kerékrögzítő csavarokat, majd egy megvilágított helyen alaposabban megvizsgálja a kereket. Ezután egy derecskei benzinkútnál állt meg, és éppen hozzálátott a pótkocsi jobb hátsó pótkerekének leszereléséhez, amikor megérkezett a kollégája. A szerelést jórészt a vádlott végezte, társa csak kisebb részfeladatokat hajtott végre.

A szerelés után folytatták útjukat a 47-es főúton. Tizenkét kilométerrel arrébb a pótkocsi jobb hátsó dupla kereke levált a tengelyről. A külső kerék jobbra, a szántóföldre gurult,

a belső kerék viszont belevágódott egy szemből érkező autóba.

A sofőr fékezés közben átment a másik sávba, és karambolozott a második lengyel kamionossal. Az autó vezetője, amelybe a kerék belecsapódott, két utasával együtt a helyszínen meghalt, a negyedik ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosságot okoztak.

Az ítélet indoklásában elhangzott, a vádlott

hibás csavarokkal rögzítette a kerekeket, ráadásul a rozsdás csavarokat egy házilag készített kulccsal húzta meg.

A bíró szerint a felhasznált csavarok még megfelelő eszközök esetén sem lettek volna alkalmasak a kerék biztonságos rögzítésére. Cz. R. a KRESZ szabályait megszegve nem fokozott óvatossággal haladt tovább: óránkénti 80-90 kilométeres sebességgel közlekedett, és útközben egy autót is megelőzött.

A feltárt műszaki hibák alapján megállapították azt is, hogy

a pótkocsi a kerékcserét megelőzően sem volt alkalmas a biztonságos közlekedésre,

a sofőr nem is indulhatott volna útnak egy ilyen járművel. Az elindulást meg kellett volna tagadnia; azt, hogy végül utasításra indult-e el, nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani. A sietség oka esetlegesen a kamionstop is lehetett, újabb egy óra késedelem ugyanis

kétnapos kényszerű vesztegléssel járt volna.

- közölte az ítélet kihirdetése után a bírósági szóvivő.