Késsel támadt alvó cellatársaira

Vágólapra másolva!
Cellatársai rávették az egyik rabot, hogy cigarettáért cserébe írjon jelentést korábbi cellatársáról. A beígért jutalmát nem kapta meg, ezért álmában megkéselte az egyiküket.
Vágólapra másolva!

A férfi egy börtön gyógyító-nevelő csoportjában töltötte a büntetését.

2015 decemberében egy cellában volt a sértettekkel, akik szoros érzelmi és szexuális kapcsolatban álltak egymással, viszont a vádlott előző cellatársával nem volt jó viszonyban.

A sértettek rávették, hogy írjon egy jelentést a volt cellatársáról rágalmazás és nemi erőszak miatt. A sértettek több altatót vettek be a szokásosnál, majd lefeküdtek aludni.

A vádlott nem szimpatizált a sértettekkel, a jelentés írás miatt, és mert nem kapta meg az ígért cigarettát ideges lett.

Hajnalban egy életlen késsel hét helyen megvágta az egyik sértettet, majd amikor álmából felriadt azt mondta neki, hogy a társa támadt rá, vagyis becsapta.

Az áldozat azonnal hívta az őröket, akik elvezették a támadót és a társa sem úszta meg. A férfit a nyakán vágták meg, akár életveszélyesen is megsérülhetett volna. Az áldozat egy évvel később más okok miatt meghalt. Az ügy tárgyalása a héten kezdődik a Budapest Környéki Törvényszéken.