A gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán is hungarikum lett

Magyar népmesék
Vágólapra másolva!
A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében a hungarikum gyűjteményébe került a magyar gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető ismertette, hogy a Magyar Értéktár a csíksomlyói pünkösdi búcsúval, a Magyar népmesék rajzfilmsorozattal, a vert csipkével és a gemenci gímszarvassal bővült a testület döntése értelmében.

Az indoklás szerint a gulyásleves világszerte ismert magyar ételként jelentős hatást gyakorol a vendéglátásra és a turizmusra, a pálos rend csaknem nyolc évszázada meghatározó szerepet tölt be a magyar nemzet történelmében és kultúrájában, a 240 éves hollóházi porcelán pedig sokszínű, egyedi forma- és dekorvilágának köszönheti az elismerést.

Magyar népmesék Forrás: MTV

A keresztény vallásokon átívelő csíksomlyói búcsú a magyarság kiemelkedő közösségi eseményként a nemzet összetartozását fejezi ki, a Magyar népmesék sorozat népi kulturális hagyományokat közvetít, a csipkeverés generációk munkájának köszönhetően máig meghatározó jelentőségű érték, míg a gemenci gímszarvas mint a vadászati turizmushoz kapcsolódó idegenforgalmi látványosság került be a Magyar Értéktárba – mondta a miniszter.

Kihangsúlyozta, hogy a hungarikum törvény alapján a hungarikumok és más nemzeti értékek kiemelt állami figyelemre – szükség esetén akár szakmai vagy jogi segítségre is – számíthatnak, valamint pénzügyi támogatásban részesülhetnek a hungarikum alap keretéből.

A keddi bővítéssel 70-re nőtt a hungarikumok és 161-re a Magyar Értéktárban szereplő értékek száma.