Soha nem volt ilyen jó a magyar gyerekek szövegértése

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél jobb eredményeket értek el a negyedik osztályos magyar diákok a szövegértési képességeket vizsgáló PIRLS-felmérésen tavaly.
Vágólapra másolva!

Balázsi Ildikó, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője elmondta: Magyarország 15 pontot javított a 2011-es eredményhez képest és tavaly 554 pontot ért el. Közlése szerint hazánknál 8 ország tanulói értek el jobb eredményt, tíz olyan ország van, ahol hasonló eredmények születtek és 31 állam oktatási rendszere gyengébb mutatókat produkált.

Palkovics László oktatási államtitkár az eredményeket értékelve többek között kiemelte, hogy 2012-ben állami fenntartásba kerültek az iskolák, így biztonságosabbá váltak a működési körülmények, stabilabb, kiszámíthatóbb az intézményrendszer.

Látszódnak a pedagógus életpályamodell eredményei is, és az is kiderült, hogy negyedik osztályban az iskola képes bizonyos hátrányokat kompenzálni - hangzott el.