Másfél kilogramm marihuánát találtak egy lakásban

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt a kábítószer-kereskedőt, akitől korábban szintén dílerek vettek drogot viszonteladás céljából.
Vágólapra másolva!

Áprilisban a rendőrök négy kábítószer-kereskedőt fogtak el, a házkutatás közben találtak 313,77 gramm marihuánát és 1,1 gramm amfetamint.

Forrás: Police.hu

Az üggyel összefüggésben a rendőrség megtalálta azt a férfit, akitől korábban a dílerek vették a kábítószert. A 24 éves budapesti Gy. Krisztiánt kedden fogták el a kispesti házában.

A házkutatás közben több mint 1,5 kilogramm marihuánát találtak, ami megközelítőleg 3 millió forintot ér.

Az elfogáskor volt még a házban egy férfi, aki épp kábítószerezett, valamint a házkutatás közben érkezett egy másik férfi is, aki drogot akart venni a dílertől. Őket is elfogták a rendőrök, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás, Gy. Krisztiánt kábítószer- kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és javasolták az előzetes letartóztatását.