Vágólapra másolva!
Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.
Vágólapra másolva!

A bizottság még áprilisban, júniusban és júliusban kezdeményezett a három ügyben jogsértési eljárást, amelyet - megfelelő válasz hiányában - később a második szakasz követett, az úgynevezett indoklással ellátott vélemény megküldése.

A magyar kormány visszautasította a kötelezettségszegési eljárásokat. Legutoljára a civilszervezetek ügyében zajló eljárásra küldött válaszban szögezte le, hogy a törvény nem sért sem uniós, sem nemzetközi jogot. A kormány kifogásolta azt is, hogy mindhárom eljárásban rövidített határidőt várt el az EB a magyar kormánytól.

A kvótaügyben küldött válaszban a kormány egyértelművé tette, hogy nem enged, és határozottan visszautasította a kettős mérce alkalmazását. Ugyanis annak ellenére, hogy szinte egyetlen tagállam sem tartja be a kvótahatározatot, azok sem, amelyek megszavazták, csak hárommal szemben indult eljárás.